Veres János: Életút

Meleg szél

ÉLETŰT Buzgón okítottak szigorú tanárok, más iskolám is volt: cickafarkos árok, de a sátorvirág lekonyult vérezve, páncélos sárkányok törtek a rétekre, fegyverdurrogásban eszméltem eszemre, s bújtam volna közben vak pocoküregbe. Mint a bolyba rúgó cipőorr a hangyát, hontalanná hajszolt korbácsos bitangság. Tüdőbaj taglózott, levert kilenc évre, fehér köpenyekbe kapaszkodtam félve, életben marasztott a kegyelmes végzet, s rám borult múlt, jelen, mint dús ősnövényzet; asztalomra szálltak ösvénynyitó könyvek, legyen a választás és a csata könnyebb. S mint pályaudvari nyüzsgésben, zsivajban táskarádióból szálló Chopin-dallam, úgy csengett a lázban igaza a szónak, rejtsem ingem alá jó útravalónak. Kilépve a napra szertebarangoltam, parasztokhoz szóltam konyhában, akiokban; napestig kuksoltam dohos irodában, díszletet cipeltem, verset magyaráztam, sokszor csak vesződség s dohány volt az étkem, — kár, hogy búzám javát likas zsákba mértem. Évődtem szívesen szíves cimborákkal, madárijesztőkkel sohasem komáztam, I

(J4