Veres János: Életút

Az elsüllyedt Atlantisz

ETUD Rekkenő hőség! Serceg, ég az: utca, a sugártól a járda is megolvad. A lócán ülő lányok karcsú lábát a kurta szoknya combtőig mutatja. Repesztenék a szűk ruhát a csípők, mint megunt burkot; túlérett gyümölcsök csüngnek az udvarokban tikkadt ágon. A sikátorok, boltok egyre ontják a pingált nőket; piactéri pultnál fogacskák húsos körtébe merülnek. Ó, paradicsomhegyek, glóbusz-dinnyék! Bódultan kóválygok a zajos strandon, lebarnult idomok közt botladozva, nagy, színes labda pattan; a kevély, dús dáliák is mily sóváran pihegnek. Fülledt a lég, cicáz velem az ördög, s csak szaporulnak a rikító bájak, ritmusra ringó derekakra lesve, hővel és cseles vonzással tusakszom. Éktelen módon tüzel egész lényem, szemek, bokák, hosszú hajak hevítik, zene szivárog ujjaim begyéből; most minden bokor mohó kerítőnő, s minden ablakredőny alatt megállok, kéjes susogást hallok hűs szobákból, a gondolatom füzesekben lebzsel, 161