Veres János: Életút

Az elsüllyedt Atlantisz

AZ ELSÜLLYEDT ATLANTISZ A toronysisakon nagy, piros tallér a nap. Üvegtálakban hamvas szilva a szőlő, az éjek és évszakok szabályosan sorakoznak; minden a helyén van: Európa, Ausztrália, a diófa, a kényelmes lakások, pecsét a díszoklevélen, papucs a fogas előtt, minden a helyén van: Ázsia, Afrika, Niagara-vízesés, Kilimandzsáró, akvárium, pénzesbögre, autókulcs, süppedő szőnyeg, minden a helyén van: fésűk, szoknyák, az Akropolisz romjai, csak éppen porladó igricek szemüregéből csorog a könny, csak éppen pusztító sirokkó közeleg a dombok felől. Félrevert harang kong-bong a halántékomnál, nem bírja legyőzni a gitárok zenebonája. Egyedül ülök, piszkos asztalnál, emberi tisztességre kiéhezetten, dohányparázsból és borospalackból a halál mered rám viperaszemmel, bűvöl, hogy átkarolhassa vézna vállam. Előttem a padlón fura ákombákomok: tömérdek kérdés 145