Grendel Lajos: Éleslövészet, Galeri, Áttételek

Éleslövészet

minek, talán törvényt hoztak arról, hogy a futárszolgálatot megszüntetik, s az irányítást mindenestül a helyi tanácsok felelősségére bízzák. Ám ha valóban így lett volna, már értesítettek volna. Vagy talán háború tört ki? Ez még valószínűtlenebbnek látszott. Háború idején ugyanis a megyei helyőrség dandárjai önkénteseket fogdosnak a falvakban, magyarán: elhurcolják a legények javát. Föl kellett hát készülnünk a legrosszabbra. Mert a ki nem mondott igazság ejti a legmélyebb sebeket. Már régóta ugyanarra gyanakodtunk mindnyájan. Elfeledkeztek rólunk. Elgondolni is borzalmas volt, hogy csak úgy, isten tudja, miféle meggondolásból, magunkra hagytak. Lassan megfogant és megérlelődött bennünk az elhatározás, hogy a saját belátásunk szerint fogunk cselekedni. Ifjabb Bakó Jánost, egyik tiszteletre méltó elöljárónk vitéz fiát megbíztuk, hogy tüstént nyergelje fel lovát, s induljon a fővárosba kideríteni az igazságot. Még aznap útra kelt. Harmadnapra azonban visszatért, s könyörgött, mentsük fel megbízatása alól. A főváros nagyon messze van, hajtogatta eszelősen. Az utak mind járhatatlanok. Három nap alatt — hiába kérdezősködött mindenfelé — senki nem akadt, aki útba tudta volna igazítani. Nincs főváros, hajtogatta. Minden út máshová vezet. S úgy nézett ránk, olyan gyűlölettel és keserűséggel, mint egy elmeháborodott gyilkos. El kellett pusztítanunk, ki ne tudódjék a titok. Ezek után még vadabb kétségek marcangoltak bennünket, a helyzet a faluban napról napra romlott. Napirenden voltak a rablások, gyilkosságok, a törvények szüntelen lábbal tiprása. A csalás, szélhámosság már szinte bocsánatos bűnnek számított a többi szörnyűbb mellett. Az események irányítása kicsúszott a kezünkből. Nem tehettünk egyebet, vártunk, örséget állítottunk a tűztoronyba, a strázsák nyolcóránként váltották egymást. Éjjel-nappal szemmel tartották a községbe vezető utakat, nem törődve hőséggel, hóförgeteggel, köddel, amelyben néha a közeli házak kéményét sem látták. Még nem adtuk fel a reményt. 45