Grendel Lajos: Éleslövészet, Galeri, Áttételek

Éleslövészet

rab második felvonásának közepén azonban mozgolódás támadt, először csak ideges fészkelődés, ami a következő pillanatban fölháborodott zúgolódásba csapott át. Szinte egyszerre ugrott föl mindenki, és kapott a nadrágja után, a padlón meg mintha rengeteg aprópénz gurult volna szét. De nem pénz volt az, hanem gombok. Néhány ifjú fölrohant a sebtében ácsolt, meglehetősen egyenetlen színpadra, és kegyetlenül elpáholta a színészeket, de még a direktort is, aki pedig összekulcsolt kézzel bizonygatta, hogy ártatlanok. Csak a Bolygó tett úgy, mintha semmit sem látna az egészből. Amikor a zűrzavar a tetőfokra hágott, nagy nyugalommal elővette a zsebóráját, felkattintotta a fedelét, majd kisvártatva szivart húzott elő a zsebéből, és rágyújtott. 14 Ilyen előkelően csak Szoszó bácsi, az elbeszélő nagybátyja tudott szivarra gyújtani. Az elbeszélő akár össze is téveszthette volna őt a Bolygóval, hiszen ahová Szoszó bácsi betette a lábát, ott kő kövön nem maradt. Mindamellett a bácsi úgy tett, mintha a megtestesült ártatlanság volna. Nagy borjúszemében sűrített boldogtalanság lobogott, ámbár mindig is volt benne valami mementószerű. Megjelenése egyszer sajnálatot, máskor boszszúságot keltett, de a sajnálat mögött valami tartós nyugtalanság maradt vissza az emberben, talán azért, mert Szoszó bácsi, akárcsak a Bolygó, bizonyos értelemben szintén az időn kívül élt. A róla kialakított képben mindig maradt valami hajszálvékony, átvilágítatlan rés, s most, hogy már halott, ellentmondásos személyisége szinte provokálja az emlékezést. Zömmel derűs, szép emlékek ezek. Nagy zabálások, nagy ivászatok, kártyacsaták, vaskos tréfák emlékei, semmi Waterloo, semmi Világos. Nos, igen, Szoszó bácsi nagy szemfényvesz36