Grendel Lajos: Éleslövészet, Galeri, Áttételek

Galeri

pohár tejet, és elodázom a halált, de ez az összefüggés az eszembe sem jut, nevetséges is volna. Pedig igaz. Ám ha Istenben és a túlvilági létben nem is hiszek, az bizonyosnak látszik, hogy amit túlvilági hatalmaknak neveztünk azelőtt, Isten kiküszöbölésével, »halálával« min­denestül belénk költöztek, s csak az alkalomra várnak, hogy megmutassák rettenetes erejüket. Persze a szemérem­érzés tiltja, hogy a nevén nevezzük őket. Túlvilági ha­talmakról, emberfölötti erőkről beszélünk. Mennyivel egy­szerűbb volna azt mondani: én, mi. Az énbennem szuny­nyadó hatalmak, az énbennem pusztuló erők. Hogy aztán az alkalom leverje a lakatot a láncaikról, s ők kilépve a testemből, fölperzseljék, amit a szorgalom, a türelem, a jámbor ész megalkotott. Éppen ezért fogalmam sincs róla, hogyan kellene ezt a történetet elmondani. Nem lehet elkezdeni, és befejezni sem lehet. Éppen az eleje homályos, mert nem esik egybe a történet kezdetével. Maga a történet, bármekkora fájdalmat okoz is nekem beszélni róla, alapjában véve szokványos történet, min­denki megélt már valami hasonlót. Ám az én történetem mégis valamiképpen más, szabálytalanabb a többinél. Mert már a kezdete is egy másik történet végkifejlete, következménye. Azt a házat ugyanis, amit én hét-nyolc évesen egy délután behunyt szemmel megpillantottam, a valóságban sohasem láttam még. Se iskolai kirándulá­son, se képes magazinban, se moziban. Efelől teljesen biztos voltam. Ez a ház tehát — sokáig úgy gondoltam — a valóságban sehol sem létezik. Ilyen ház nincs. Emlék­szem valamire, amire tulajdonképpen nem emlékezhe­tem, így aztán ez az egész valami beteges képzelgés, nem normális dolog, de el kell fogadnom, hogy van, mert az emlékezetemnek, a képzeletemnek mégsem parancsol­hatok. Ez a nem létező, sosem volt dolog belefurakodott a képzeletembe, nincs értelme és nincs jelentése az éle­temben, és én semmit sem tehetek azért, hogy ne legyen. Másfelől mégis úgy hozzám tartozik, mint a hajam, a sze­mem vagy a végtagjaim. Bátran állíthatom tehát, hogy a ház már akkor is ott 267

Next

/
Thumbnails
Contents