Grendel Lajos: Éleslövészet, Galeri, Áttételek

Galeri

Otthon gorombán fogadták, amiből sejtette, hogy na­gyobb bajban van, mint Vilcsek úr szavai nyomán gon­dolta. „Az én házam nem lesz összeesküvők és betyárok ta­nyája" — robbant ki a harag az apjából, hogy aztán néhány válogatatlanul obszcén kifejezés kíséretében be­számoljon róla, két hete a titkosrendőrség ügynökei jár­tak a házban, és róla faggatták. Bohuniczky bácsi megdöbbenve hallgatta, még sohasem hallotta kiabálni az apját, bár igaz, hogy az öreg, amióta csak a sarat tapossa a földtekének ebben a vigasztalan, sötét zugában, mindig csak magával volt elfoglalva, és magára gondolt, de nem úgy, mint az ügyeskedők, akiket a vagyonszerzés, a birtoklás, a felkapaszkodás vágya kor­bácsol, s nem is úgy, ahogy a dicsőségre szomjazó, hiú­ságukba belehülyült, holdkóros törtetők, akik a hatalmat, az erőt, az erőszakot bálványozzák, hanem inkább úgy, miként a fa van a növekedésével elfoglalva, s teljesen és minden oldalról be van zárva a létezésébe, vagy mint a tárgyak, melyek baltával felapríthatok, tűzben megol­vaszthatok, cselekedni azonban képtelenek. Egy konyha­szekrénytől senki sem kívánhatja, hogy egyben bicikli­pumpa is legyen, s egy biciklipumpától sem, hogy hasz­nálat közben valcert táncoljon. Márpedig ő sokáig valami ilyesmit kívánt az apjától. Azt, hogy biciklipumpa legyen, s még énekeljen meg táncoljon is hozzá. A halál öleléséből épp csak kibontakozva úgy, hogy minden tagja, minden porcikája reszketett, és sajgott még, Bohuniczky bácsi itt, a kórházi ágyán sem emlékezett rá, mikor látta utoljára nevetni az apját. Látta-e egyáltalán nevetni őt? Ámbár szomorúnak, elkeseredettnek, megha­sonlottnak sem látta, s indulatosnak is csupán akkor egy­szer. Minden átkát és keservét rázúdította, s csaknem megtagadta őt, ha már kitagadni nem volt miből. Az öreg hét lakat alatt őrizte az érzelmeit, alighanem azért, mert nélkülük is boldogult, ezért aztán néha égbekiáltó tapin­tatlanságokra vetemedett anélkül, hogy tudatosította vol­na, mit tesz. A feleségét, az ő (Bohuniczky bácsi) anyját, 255

Next

/
Thumbnails
Contents