Grendel Lajos: Éleslövészet, Galeri, Áttételek

Galeri

hegyről beszél vele, ezekre a szavakra sírva fakadt mérgében: „Mintha tudhatná azt bárki is, hogy mikor és hol fogja utolérni a halál!" „Délután két órakor fogok meghalni a lócán, a diófa alatt" — mondta EL apja határozottan. Ezután kivett a bankból háromezer koronát a temetési költségekre, megrendelte a koporsóját, majd fölkereste néhány barátját, törlesztette az adósságait, és elbúcsúzott tőlük. Egész délelőtt úton volt, keresztül-kasul bejárta a várost, s közben figyelte magát, nem hagy-e ki a szívverése, nem érez-e szúró fájdalmat a bordái között, nem zsibbad-e a bal karja. Mindent a legnagyobb rendben talált. A hosszú gyalogséta jólesett neki, úgy érezte, estig is bírná szusszal. Érzékszervei kifogástalanul működtek, csupán a kedélye volt borúsabb, mint máskor. „Aznap délben meglátogatott engem is — mondta Horváthné —, és odaajándékozta nekem madárpreparátumai legszebb darabját, egy kitömött gyurgyalagot. Én először meghatódtam, de aztán megkérdeztem, mit csináljak egy kitömött gyurgyalaggal. Hát semmit, felelte az apád, cseréld ki a vázával a televízión, ott biztosan jól mutat majd. Én természetesen egy percig sem hittem, hogy meghal. Nagyon jól ismerem a férfiakat, az apádat pedig különösen jól. Egész életében komédiázott, egyetlen szavára vagy tettére sem emlékezem, ami őszinte lett volna. Gyáva volt, hazug és infantilis. 1938-ban például, amikor bejöttek a magyarok, elszavalta a Nemzeti dalt az Iparos Körben, de hat évvel később ő volt az első, aki a fehér-kék-piros csehszlovák karszalagot föltűzte, és úgy vonult végig a városon, mint egy kormánybiztos. Mondhatnám azonban úgy is, hogy okos ember volt. Mindig idejében megérezte, honnan fúj a szél, s ezt az ösztönét én a mai napig csodálom. Legény korában, mint a szúnyograj, vették körül a nők. Én is szerelmes voltam belé, majdnem negyven éve ismerem, és merő véletlen, hogy ezek közül a lányok közül egyik sem a féltestvéred. Hogy tudd, én vettem rá ezt 232