Grendel Lajos: Éleslövészet, Galeri, Áttételek
Galeri
hideg, szúrós pillantást vetett rájuk, mint akiknek hiába is beszél, még nem elég bátrak ahhoz, hogy szembe merjenek nézni a halállal. »Az álmok... az álmok — mondta fojtott, halk hangon. — Az álmoknak szaguk, ízük, színük van. Vannak csípős, füstszagú álmok, ezeknek a színe sötétkék vagy fekete, néha vörös. Egyszer a férjem azt álmodta, hogy halottak napján meggyulladt a temető, s bár ő álmok hatalmában sosem hitt, néhány nap múlva mégis az történt, hogy kigyulladt a műterme, és elégett néhány nagyon értékes képe. Én pedig azóta felírom, hogy mit álmodtam az éjjel, aztán egész nap gondolkozom rajta, s megpróbálom megfejteni. A megfejtéseket is leírom. Néha több megfejtés is kínálkozik, ami egyáltalán nem baj, csupán azt jelenti, hogy némely álomnak rendkívül gazdag a tartalma, s az elkövetkező napokban dől el, hogy melyik megfejtése volt az igazi. Pár évvel ezelőtt azt álmodtam egyszer, hogy kéményseprő zörget be hozzám, jobban mondva nem is egy, hanem mindjárt kettő. Emlékszem, még meg is kérdeztem az álmomban, mióta járnak párosan kéményt pucolni, talán bizony olyan sokan vannak, hogy már nem tudnak mindegyiknek munkát adni? De ők válaszra sem méltattak, a padlásra sem mentek fel, hanem azzal a váratlan kéréssel fordultak hozzám, hogy mutatnám meg, melyik szobában van a kürtőnyílás. Mondom nekik, hogy itt a lakásban semmilyen kürtőnyílás nincsen, de ők csak erősködtek, s fölmutattak egy hivatalos iratot. Ebben az állt, hogy amikor a házat építették, egy kürtőnyílást vágtak valahol a falban. Az írást az apám és a nagyapám aláírása hitelesítette. Aztán már nem sokat teketóriáztak. Valósággal betörtek a lakásba, fölforgatták a bútorokat, a koszos, kormos kezükkel végigtapogatták a falakat, de ez még mind semmi, hanem beletúrtak az ágynemű közé, belenyúltak a matracok alá, s akkor én azt mondtam nekik, mert már majdnem sírva fakadtam, olyan szörnyű fölfordulást csináltak, hogy vegyék le a lámpaburát, hátha benne megtalálják a kürtőnyílást. De megfenyegettek, hogy hatósági 192