Grendel Lajos: Éleslövészet, Galeri, Áttételek

Galeri

s megfogadta, hogy többé nem lép be az Isten házába. Talán ettől a perctől lehetne számítani a betegsége kezdetét, ha ugyan az ilyesmi hely és idő koordinátáival betájolható és rögzíthető. Leghőbb vágya az volt, hogy magánnyomozói irodát nyithasson, s amikor a magyarok alatt ez az álma megvalósult, egyre-másra kapta a megbízásokat, s a legmagasabb körökkel került bizalmas viszonyba. Vilcsek úr az egész várost a markában tarthatta. Tájékozott volt, tettre kész, ravasz, és ha kellett, agresszív és rámenős. Volt úgy, hogy egyszerre négy-öt ügyfélnek is dolgozott, s mindig eredményesen. Amikor a háború után Vilcsek urat lecsukták, írattak vele egy önvallomást, s ebből olyan titkokra derült fény, hogy irományát a titkos dossziék közé süllyesztették a rendőrségen. „Nem követtem el főbenjáró bűnt — kezdi a vallomását Vilcsek úr —, csupán a hivatásomat gyakoroltam, lelkiismeretesen s talán egy kissé szokatlan szenvedéllyel. De hát ez természetes. Igazi szenvedély nélkül nincs intuíció, intuíció nélkül pedig a magánnyomozó szárnyaszegett madár. Engedjék meg, hogy mindjárt az írásom elején eloszlassak néhány félreértést. Sosem voltam léhűtő vagy naplopó, kitanultam a borbélymesterséget, s hogy mégis a magánnyomozói pályát választottam, annak egészen sajátos előzménye van. Kamaszként egyszer a tanúja voltam, hogyan fosztanak ki egy köztiszteletben álló, becsületes embert. Én pedig futni hagytam a tolvajt. Akkoriban ugyanis még nagyon érzékeny, de kissé naiv fiatalember voltam. Ügy gondoltam, hogy ha leleplezem a tolvajt, s a szerencsétlent börtönbe csukják, tulajdonképpen semmi sem történik. A zsebmetsző leüli a büntetését, de a szabadulása után előbb-utóbb újra kifoszt valakit, mert más választása nincs. Aki egyszer szembekerült a törvénnyel, az elveszett ember. Elhatároztam hát, hogy nem jelentem föl, csupán megszégyenítem, méghozzá éppen azzal, hogy futni hagyom. Meg voltam róla győződve, hogy egyedül a szeretet és a megbocsátás képes megváltoztatni 165