Grendel Lajos: Éleslövészet, Galeri, Áttételek

Éleslövészet

csupán a legszükségesebb információkra szorítkozzék. Amikor az amerikaiak 1944 őszén szétbombázták a vasútállomást és környékét, a romok között vagy ötven halottat találtak. A holttesteket teherautókra rakták, és még aznap délután a ravatalozóba szállították. Különösen soká tartott a leszaggatott végtagok összeszedése, amit a sötétedés meg a leszálló köd is hátráltatott. Szerencsére repeszdaraboktól megcsonkított test nem volt nagyon sok. így is valószínű azonban, hogy Z. pénzügyi tanácsos úr koporsójába valamelyik bútorgyári proli keze került, vagy fordítva; de hát miféle őrült törődött volna akkor a „rendezéssel"! Különben is, nem csak az osztálykülönbségeket és nem csak a nemzeti különbségeket függesztették fel akkor az események. Azok a napok alighanem minden különbséget elmostak. A temetésen szinte az egész város megjelent. Mondják, hogy utoljára voltak így együtt az emberek. Hatalmas tömeg feketéllett a kórháztól a temetőig, mintegy fél kilométeres utcaszakaszon. Az egész egy néma tüntetésre emlékeztetett. A koporsókat tízes sorokban a ravatalozó előtti betontérségre fektették. Minden koporsó előtt mécses vagy gyertya égett. Szemergett az eső, fújt a szél, és eloltotta a gyertyákat. A szertartás (előbb katolikus, aztán református) különös, már-már komikus epizódja Szomolányi úrnak, a temetésrendezőnek a szereplése volt. Szomolányi úr, hadat üzenve esőnek, szélnek egész idő alatt a koporsók között futkosott, újra meg újra meggyújtva a gyertyákat és mécseseket, melyeknek lángját a szél és az eső újra meg újra eloltotta. Szomolányi úr istent sem kímélve, egyre vadabbul szitkozódott, mígnem egy vaskos, goromba hang rá nem rivallt: „Feküdj már bele!" 129