Grendel Lajos: Éleslövészet, Galeri, Áttételek

Éleslövészet

Kiszolgáltatott, kivált jól öltözött személyek társaságában. Éppen ezért előzékenyen kiszólt az előszobában várakozó uraknak: — Rögtön kész vagyok. Pedig az urak nem sürgették. Kánya úr — leszámítva, hogy reszketett a keze — nem vesztette el a hidegvérét, mivel tudván tudta, hogy csakis valami (remélhetőleg nem fatális) félreértés történhetett, amit rövid, barátságos eszmecserével tisztáznak majd. Hajaj! Kánya úr őszintén remélte, hogy... De hát hol itt az igazság? Kánya úr felöltözött. — Mehetünk — mondta. Még mindig reménykedett. — Közbűntény? — kérdezte később, az utcán. Az urak nem válaszoltak. A nagyházban Kánya urat bevezették egy kis, kétszer háromméteres szobába, amelynek az ablaka az udvarra nyílt, és itt magára hagyták. Kánya úr végre megtanulta, mi a várakozás. Meg azt is, hogy a hagyományos időmérés valóságtól, embertől végletesen elvonatkoztatott csalafintaság. Ami a valóságban egy óra, az egy fogorvosi rendelő várószobájában néhány tünékeny perc, s ugyanaz az egy óra itt, fél napnak tűnik. Kánya úr megtanulta, hogy minden időtartamot be kell szorozni a várakozási konstanssal. Megfogadta, hogy ha egyszer kijut ebből a házból (ép bőrrel, természetesen), életének hátralevő részét kizárólag a matematika nemes tudományának fogja szentelni. S addig nem nyugszik, amíg a várakozási konstans pontos értékét meg nem állapítja. Másfelől Kánya úr aggályainak élét némileg tompította az a (nem túl szilárd) meggyőződése, hogy se most, se azelőtt törvénybe ütköző cselekedetet nem követett el. Itt-tartózkodása tehát — föl a fejjel — valószínűleg átmeneti jellegű lesz. Bizonyára néhány kérdésre kell válaszolnia majd. S ő azokra — isten őt úgy segélje — őszintén válaszolni is fog. Viszont, s ez is igaz, ha törvénybe ütköző cselekedetet nem követett is el, ez még 112