Dobos László: Földönfutók, Egy szál ingben

Egy szál ingben

akarata. Az öregemberek emlékezetét háborúk és árvizek pusztítása töri darabokra. Most ezt a sok ezer éves vadságot akarjuk megszelídíteni. Bele kell marni a föld testébe: kitépni a fák gyökereit, feldúlni vadak rejtekét, átvágni a szekerek útját, feltörni a legelők hátát, másfelé szoktatni a költöző madarak seregeit. Ez a föld emberemlékezet óta most mozdul el először a helyéről. Emlékezetembe betörnek az őszi és tavaszi nagy vizek. Egybefolynak: hallom a hirtelen áradás zúgását. „Jön a víz ..." — ordítják valahonnan. A kiáltásban őseim rémülete visszhangzik, a vérrokon ősöké, a sors-vérrokonok hangja: Salamon, Fánika, a suszterok, az orvos, a kis zsidó lány, a favágó, a mártír kommunista, a földszagú parasztok végtelen sora ordítja: „Jön a víz ...!" Szájuk reszketés ... Szólnak minden harangok, jajgatják a hírt, az élet veszedelme jön ... „Egyedüli reményem, Ó, Isten, csak te vagy ..." Sokára énekké fárad a harang, majd elvész az is. Este jön és sötétség, világ és ember vaksága. Föld és víz szélét nem tudni, magasságok nőnek és mélységek, a föld feneketlen, az ég elérhetetlen: a félelem teszi azzá. Parttalan a félelem is, naggyá növeli az ember tehetetlensége. Éjszaka jön. Temetni kezd a víz, sírás és zsolozsmák nélkül, némán: betemeti a lábnyomokat, behordja az utakat, eltemeti a füveket, ellepi a föld testébe rágott fészkeket, aztán az ember lábához kúszik ... Az élet megremeg, az ember tárgyaihoz kap, fatörzshöz hátrál, ágakba kapaszkodik .. . Zsoltár, segélykérés hangja már nem jön szájára, már csak menekülni tud, magát menteni, imádkozni és csodát várni. Az éjszaka hangja a víz földbe szivárgó pezsgése. Reggelre tenger a világ. Padlásnyílásokból, fák ágairól emberfejek meredtek: ázott, fekete szomorúság. Aki nagyon félt, temető dombjára kúszott, a holtak fejéhez, Krisztus keresztjéhez. Nemzedékek enyésztek el: fák koronájánál, házak homlokánál, sírkövek tetejénél magasabbra sohasem léphettek. Csak a félelem magasságából nézhettek mélységet és messziséget. És mikor fáradni kezdett a félelem is, testük melegébe ta638