Dobos László: Földönfutók, Egy szál ingben

Egy szál ingben

— Ökörség. — Mi más lenne? — Az is lehet, hogy már a fülünk zúg. — Hallgasd! Kiszóródunk a folyosóra, lábujjhegyen osonunk emeletről emeletre, hallgatózunk. — Megvan! Becsengetünk, a gyomorfájós mérnök nyit ajtót. Félhomályban állunk, mégis hunyorogva néz ránk. Tekintete zavart, arca izzadt, kezében fűrész, kis állványon zömök fadarab, a földön fűrészpor és vékonyka faszeletek. — Mit csinálsz? — kérdezzük egyszerre. — Látjátok. — Minek ez? — tolakszunk beljebb. — Sokat fáj a fejem, az orvos ajánlotta. — A fűrészelést? — A mozgást. — Miért nem sétálsz? — Ha este egyedül vagyok, rémképeim vannak. — Miért nem jársz közénk? — Kevés az időm, este is dolgozom. Délután alszom egy keveset, aztán dolgozom, ha elfáradok, fűrészelek, ez a kikapcsolódásom. így pihenek. — Marhaság — mondja a szakállas. — Miért nem nyúzod magad másként, rugókkal? Vagy emelgess súlyokat. — Szeretek fűrészelni. — Felháborítod a házat, egyszer megfognak, és felnégyelnek. — Kis fogú fűrészt vettem, az nem csap olyan zajt. — Gyere velünk, hárman játszunk, az íródeák csak kibicel. — Dolgom van. — Elfűrészeled a házat, köztünk jobban szem előtt vagy — nevetett a szakállas. — Ebbe hülyülsz bele, a sok munkába. — Én ilyen vagyok, másként nem tudom csinálni. A kártyabarlang fölött folytatódik a monoton zúgás makacsul, mindig egyet mondva, akár a vigasztalhatatlan férfiszomorúság. 604