Dobos László: Földönfutók, Egy szál ingben

Egy szál ingben

hozzám közel. Egy életen át hány ilyen testvére nő az embernek, anélkül hogy tudna róla? A lázas szem falba ékelt kis ablak, egy helyre lát csupán. Szeretnék messzire látni, hiába, tekintetem legföljebb napok hosszán látja az időt. Anyám a piacra jár, batyuzik, az orvos azt mondja, jól kell étkeznem. Látom, ahogy a kosár megy végig az úton, aztán a földre pihen, majd dolga végezetlen indul visszafelé. Van kilenc galambom, a kilencedik hófehér, pávafarkú, ez a legkedvesebb. Ha a láz gyűrűző körei kicsire szűkülnek, már csak ennyi a világ, egy fehér galamb. Körözve magasra repül, s mikor már azt hiszem, magába nyelte az ég, alaktalan fehérségként bukva-forogva esik a föld felé. Félelemmel nézem, golyó ütötte emberi test zuhanását képzelem ilyennek ... Gyengeségemet magával ragadja a galamb mozgása, remegő kezekkel kapaszkodom testéhez, együtt esünk, forgunk, bukunk, idegeim már érzik a szörnyű ütés fájdalmát, s egyszerre súlyomat vesztem, s megáll a zuhanás. A nagy fák leveleihez közel szétveti szárnyát a galamb, és a magasság felé köröz ismét. Napjában számtalanszor megismétli ezt: fölrepül, majd földig zuhan a magasság tetejéről. Végzi és kezdi... Amikor maga alá tipor a láz, a galambot hívom, és képzelem: fehérségét szeretném simítani, elvenni tőle természetét. Tiszta, fehér, könnyű ponttá kerekíteni életem, madár akarata szerint lenni lenn, fenn, zuhanni, és soha nem halni meg ... A tanító valamikor azt mondta az iskolában, hogy akinek rossz a tüdeje, egyen sok hagymát. Ismert is olyan embert, akinek a hagymától új tüdeje nőtt. Hagymaszagú az egész ház, a konyha, a szoba, a kamraodú. Lassan már az ablaküveg is hagymaszagú lesz. Az orvosnak nem is mondom ezt, félek, kinevetne, és elrontanám irántam való jóságát. Látni és nézni szeretnék állandóan, messzire: napjában százszor is elindulok. Előttem falak, kissé balra ablak, udvar, kert, kerítés, a hegy alatt út kanyarul, tovább nem látok. Elölről kezdem, ám az út szélétől most sem jutok tovább ... Ezután már csak az összevissza szakadozott gondolatok van556