Dobos László: Földönfutók, Egy szál ingben

Egy szál ingben

Az ajtóban vitéz Szipcsay Alajos áll, és tiszteleg mindenkinek féleszű mosolyával. Egy idő óta lázam van, esténként füvekből kevert teát itatnak velem. Gyenge vagyok, és állandóan köhécselek. Ha tükör elé kerülök, megdöbbenek magamtól, sárga-rózsaszín az arcom, különösen az arccsontjaim táján színesedett meg a bőröm. A tanító is kiállított a tornázok közül, mert elszédültem, és nehezen tápászkodtam fel. Az öreg Harasztiné és Róza jár hozzánk, ők mondják, mit kell velem tenni. — Egyszer mézzel igyad a teát, másszor borral — ez Róza egyetlen receptje —, hozzá pirítóst egyél fokhagymával, sok fokhagymával. Anyám ilyenkor valami ismeretlen messziségbe néz. Én pedig a rózsaszín karikákat számolgatom és hessegetem a szemem elől. S ha pihenni hagynak, a mézzel, borral folyó teára gondolok. Harasztiné füveit meg lehet főzni, a Róza receptjeit jó elképzelni, ha estefelé meleg derül a házba. Kíméletlen télből lábalunk kifelé. Nemrégen képeslapok gyászolták Sztálingrád hőseit. Pontosan nem értem a történteket, mert mindennap hősökről beszélnek és írnak. Február vége járja már, de az ereszalj még egyszer sem csordult meg. Az udvarokon a tetővel szinel a hó, ami egy pehellyel sem fogyott december eleje óta. Hó és jég mozdulatlan, úgy tűnik, megfagyott az idő járása is. Amikor apámat elvitték a frontra, a szobában teleltünk fagyoskodva. A háború második telét a konyhában vészeltük át: a harmadikon a kamrába szorultunk, ez a ház legkisebb helyisége. Feketére festett komor ajtaja van, meg egy tenyérnyi ablak, amit csak a székre állva lehet nyitni-zárni. Az ágyakat meg kellett rövidíteni, mert másként nem fértek be. Azért jó itt, mert a tűz melege lámpaoltásig kitart. Esténként úgy vagyunk itt, akár a faodúba rakott madárfészekben: kezünk, lábunk összeér, a szemünknek van csak járása meg ijedt gondolatainknak. Nézzük egymást, hallgatunk, 5 52