Dobos László: Földönfutók, Egy szál ingben
Földönfutók
Dadogva mentegetőztem; a gondolatszálak még a pásztor alakját tartották. Egy levélrezdülésnyivel előbb még mellettem ült, pipázott, és kínnal-bajjal próbálta sorba rendezni a sebhelyes mondatokat. Nincs sehol. Az élő hangja közelebb van, mint a holt emléke. Látóhatár alá tűnt a pásztorfelhő, és onnan, messziről figyeli a csillagszőlők hajlongó napszámosait ... — A szőlőhegyen ismerkedtem meg a Gallai lánnyal. Arra jártunk járőrbe, s egy jószívű pásztor a Gallai-borház lócáján valósággal összeadott vele. — És a lány? — örült, megörült nekem, mintha már régen várt volna. Eleinte nem is értettem. Nem ellenkezett egy mozdulattal sem. Az első ölelés vérszerződés volt... Mikor látta utoljára? — kérdezte aztán váratlanul felém fordulva. — Két éve is van. — Hogy volt öltözve? — Egészen közel hajolt hozzám, ahogy kérdezett. — Könnyen. — Ez illett hozzá, ez a könnyedség, ez ingerelt. Tíz lépést tett előttem, és érzékeimmel lemeztelenítettem. Első pillantásra a meztelenségét kívántam. így él bennem most is. A meztelenségében. Sosem festette a száját. Nem volt rá szüksége, olyan színt csak vérbe mártott ecsettel lehet kikeverni. A repülő cserepes ajakkal szaggatta a szavakat. — Ismerkedés után azzal váltam el tőle, hogy a hét páratlan estén, amikor járőrbe megyek, a Kis-hegy akácosában várom ... Az első találkozás olyan volt, mint egy szédület. Mozgásba jött köröttünk minden: a fák, a bokrok, a mély árkok, a hegyoldal. Egyetlen pont volt mozdulatlan, a mi ölelkezésünk. Nehéz volna akármihez is hasonlítani azt az állapotot. Az elmúlt hetek ábrándjai, talán egész életem vágya ott az első ölelés melegétől őrült szerelemmé változott ... Jóformán be se mutatkoztunk egymásnak. A keresztnevét is csak később tudtam meg: Nelli! Nem kérdezte, ki vagyok, mi vagyok. Csak egy dolog érdekelte, a szerelem, így ismételgette: Azért élek, hogy szeress! 48