Dobos László: Földönfutók, Egy szál ingben

Egy szál ingben

hagyta végtelen aranyfonalait is. Rég várt alkalom volt ez, a hosszan érlelődő szavak kimondásának lehetősége. — Fej vagy írás? — ismételte szárazon a szerkesztő. •—Nem így — tiltakozott a lány. — Erőszakolni ezt nem lehet, ne tréfáljatok ... Beszélj, Zlatko, mondj akármit, csak ne játssz, ne azt mondd, hogy majd ... Most mi lesz? Hogyan lesz velünk tovább? Ne alakoskodjunk, mert azt tesszük... Én akarlak téged, te pedig már menekülsz előlem, hátrálsz, csak nem mondod ... — Csacsiság — mondja közönyösen a zenekritikus. — Hónapokig tartod magad, akár egy huszárkapitány, aztán meg egyszerre elérzékenyülsz ... — Ha kérlek, vádolsz, ha ellentmondok neked, ugyanazt teszed. Leintesz, csacsinak, mucusnak nevezel. Becézel, elmondasz minden szépnek és jónak, de csak addig, amíg kellek az örömödhöz ... Ilyen vagy, most már látom és tudom, az örömeidnek élsz, keresed az örömet, örülni akarsz mindenáron ... És csak azt szereted, aki képes neked örömet szerezni vagy teremteni ... Mája egyre beszélt. Kezdeti izgalma elmúlt, ehelyett valami piruló kedvesség lepte el arcát. A beszéd szenvedélye megszépítette, akár a virágot sötét színű szirmok lassú kibomlása. Szépült, s nem tudta maga sem, hogy ez történik vele, a szenvedély melegét érezte, amely most furcsa ízű és jelentésű szavakat kényszerített a szájára. Az volt a szokása, hogy magában előre megfogalmazta, amit mondani akart. Ebből kiszámíthatatlan hosszú monológok születtek, hangtalan, néma monológok, ahol a szavak után nem volt vessző, sem pont, sem kötőjel, se más írásjel. Csak a szavak egymás után végtelen sorban. Erre most döbbent rá, hogy így volt... Arra is most jött rá, hogy ezzel a beszélgetéssel valami véglegesen lezárul: véget ér a naiv, gyerekesnek tűnő vágyak takargatása, az önmaga és mások előtti titkolózás. Ez már az érzések lemeztelenedése, más, mint ami volt, más, mint ami most van. Ösztönösen érezte, hogy innen már nem hátrálhat ... Itt csak győzni vagy veszteni lehet valami eddig ismeretlen küzdelem árán. 427