Dobos László: Földönfutók, Egy szál ingben

Egy szál ingben

— Nem érdekel. — Mégis belevered az orrod. — Ennyi jogom csak van talán, véleményt csak mondhatok, véleményt, nem? Vagy ha nem tetszik, tégy javaslatot: sokszorosítsanak le egy egységes mondókát, adják mindenkinek papíron, mit lehet és mit nem lehet mondani. Mit kell itt teketóriázni. Ehhez tartsa magát mindenki, itt minden szép, minden jó, egyetértünk mindenben. Punktum! S aki nem így gondolkodik, az alatt süllyedni kezd a föld ... — Seggfej. — Bárgyú ellenvélemény, szerkesztő úr, okosabbat mondj, érveket, — Te bendő ... Legalább egyszer lennél magadhoz őszinte, legalább egyszer mondanád a magad gondolatát! Megtanultál néhány frázist, abból élsz. Nyakig merülsz a politikai locsogások szókincsében, és lihegve újramondasz dolgokat, amit másoktól hallottál. Pózba vágod magad, úgy teszel, mintha értelmed lázadt volna fel a gondolkodás megaláztatása ellen. Ilyenkor hazudsz, Zlatko. Papagáj vagy. — Hagyd a szemináriumot — mondta elbizonytalanodva a zenekritikus. — Igyunk, ez okosabb. Elrontod a hangulatot... — És ez is — vágott a szavába amaz —, feldobod a petárdát, aztán betakarod magad ócska kis hangulatokba. S miközben sunyítasz, azt figyeled, hol osztanak valamit, hol és kitől kaphatsz valamit. Neked ez az iránytű: oda fordulni, ahol adnak. S ha tudod az irányt, beállsz a sorba, ácsorogsz, vársz, s erre mondod te, hogy fegyelmezett vagy... — Ez a gólem megvadult — nevetett fojtott indulattal Dana. — Fogjátok le, mert magában is kárt teszt. íródeák, te mondj valamit, okosat, szépet, másat, kellemeset... Hagyjuk a vádbeszédeket. — Csak folytatni tudom ... — Ez is megőrült — csúszott ki az árvái száján. — Ilyenek vagyunk, értelmiségi rákfene, másokról beszélünk állandóan. Különösen ha a politika kerül szóba, önmagunkról még a felelősség látszatát is elhárítjuk. A vitákat, eszmecseréket sohasem kezdjük magunkkal. Mi csak ítélő349