Dobos László: Földönfutók, Egy szál ingben

Egy szál ingben

is. Már nem feszélyezte magát. Nézhette, ki hogy akarta, dühösen, szemérmetlenül, éhes szemmel. Nevetett. A szoba felvette alakjának méreteit. Hozzásimultak a tárgyak is. Szűk lett a helyiség, fullasztóan kicsiny. Különösen most, hogy egy pont nyelte el a figyelmet... — Elfelejtettek udvarolni — hadarta gyorsan. — Már csak csábítani tudnak. Népdalokat nyekeregnek, de folyton az ágyra gondolnak. Ismerni sem akarják a nőket, csak a lábukat ... Jó mell, jó láb, jó nő: ez a jelszó. Romantika, szerelem: messzebb vannak a csillagoknál... Legalább a kalandot őrizték volna meg. Már azt sem tudják ... Egy autóút, egy kaland. Ez is jelszó. A virágok nevét sem ismerik már. Irigylik azt, ami természetes. Virágokat kaptam, azt suttogja az egész ház ... Pukkadjanak meg. Nevetett. — Az intelligencia és a természetesség az élet feltételei. Én legalábbis ehhez tartom magam. E nélkül meghülyülünk mind. — Hisztizel meg előadsz — mondta nyugodtan Honzo, a férj. — Ez nem iskola ... Azt hiszed, folyton a diákok előtt állsz. Szónokolsz, mintha a szerelem egyetemi tanára volnál... A morva polgár így evickél egész életében. Kicsi is, nagy is .., Érzéseivel megbújik. Hangosan csak azokat a szavakat mondja ki, amelyek a szélfúvás veszélyét sem hozzák rá ... Ha szenvedély fűti, pózol, szónokol, egyszóval evickél... Mindenből egy kicsit. A férfi szavai görbe bot végeként kopogtak a szoba padlóján. Minden koppanás kimért volt és rideg. A zenekritikus végigsepert a zongora billentyűin. — Igyál — nyújtotta az asszony férje felé a poharát. Amaz egy pontra nézve gondolkodott. — Egyformák vagyunk. — Ezt már sokszor elmondtuk. — Csupán egy kicsit hangosabb vagyok, mint te. És hevesebb — folytatta az asszony, egészen közel hajolva a férfihoz. — Ez viszont jogom. Ilyen is van, a nő joga. Koccintottak. Dana felkattintotta a villanyt. A táncoló lány lépett még 344