Dobos László: Földönfutók, Egy szál ingben

Egy szál ingben

gasabb hang, de közben a kettő között van valami, amit hallok. — Ne csodálkozzék — segít zavaromon a kormányos. — Ezt a víz teszi... Nagy messziségből is elhozza a hangokat. A víz teteje jeleket hoz, így mondták a nagyon öregek is. Olyan csoda ez, mint a villany. Van, de nem látni... A víz is él, még ha gonosz is ... A természet minden dolgából magába vesz valamit, földből, levegőből, kövekből, fényből... Széles fakeretben tükör is úszik a szobában. Az asztal és az ágy között lebeg. Fényét a ráhullámzó víz tompítja, de így is benne van a mennyezet egy része. Jól látszik a repedés is: a tükör mutatja a szélesedő hasadékot, napfény tör be rajta, s egyszerre az ég egy darabja is ráesik. Fejünk fölött reccsenést hallunk. A csónak elmozdul az ablak alól, s a padfeljáró nyílása alatt állunk meg. — Van-e itt élő? — kérdi hangosan a járási. Felülről neszezés hallik, majd erőtlen macskanyávogás. Még egyszer szól az ember, de a válasz ugyanaz. A járási és a kormányos összenéznek. Szótlan faggatózás: „Vigyük, ne vigyük?" Tovább úszunk a fal mentén. A fáskamrának használt egykori istállóból fadarabokat hoz a víz: az ajtófélfáig lassan lebegnek felénk, szűkölő állatok módján közelednek. Mintha szemük volna, előbb a világba bámulnak, majd a kert felé kapja őket a sodrás. A kert mélyebben fekszik, most azt temeti a víz. A tengeriszáraknak már csak a hegyük látszik, s vízben töpped a fák koronája is. — Fiatal telepítés — mondja szomorúan a kormányos —, alig ötéves... Mennyi munka, míg idáig is elér egy kert. Itt nálunk a háborúig valójában nem is termett gyümölcs. Nem nézték sokba, legfeljebb a szilvát. Tengernyi szót kívánt ez is, míg megértették... Ügy tartjuk, minden rossz jó valamire, talán ez az istenverte víz is. Csapás ez, ami megtisztíthatja az embereket. Ilyen küzdelmet... A segítség ilyenkor nagy dolog. Ezt sokan érzik és tudják ... Csak nagy 19 289