Dobos László: Földönfutók, Egy szál ingben

Egy szál ingben

öregeket, a katonákat: magyar, szlovák, cseh, orosz szó keveredik. Az árokparton magába roskadt, idős parasztember ül. Közönyösen hallgatja a víz és a motorok zúgását. Melléje ülök. Kérdezés nélkül mondja: — Próbatétel. — A víztől elfordul, iszonyodik tőle. Laza gyökérzetű fűcsomóról tépdesi a szálakat. Mozdulatai eszelősek is, gyerekesek is. — Próbatétel — ismétli magának —, megméri bennünk az időt, a múltat, a jelent, mindent, hogy halni tudunk-e vagy élni... Erőszakkal hoztak el. A ház összedőlt, a diófára ágyaztam magamnak. Ha ilyen baj vót, azt tettük máskor is... Nagy vizek mentén ezért sok az öreg diófa, hogy legyen hová menekülni. Az sokáig állja a vizet... A teremtő látott ilyet, ennyi embert megmozgatni, telepíteni... Hová teszik őket? Ha áradni kezdett a Duna, figyeltük, készültünk, kenyeret is három hétre sütöttünk, de hát ez ezelőtt vót. Azt már csak a nagyisten tudja eldönteni, hogy kié az igazság, az otthon kitartóké vagy a menekítőké. — Volt katona? — Voltam. — Ott hogy csinálták? — A parancsok meg a helyzet szerint... Azt se lehet így mondani. Minden idő más, az is, ez is ... Egy kis víztől nem kell világgá szaladni. — Ez tenger. — Vót mán ilyen ... Nagyobb is. Vigyáztunk vóna jobban. .. Hamarabb kellett vóna riasztani. Ilyen pusztulás után jobb, ha az ember egyenesen a fárul szédül a vízbe... Anyai nagyapám — vén vót — így halt meg. Mire hozzájuthattunk, belepte az iszap... — Valami miatt mindig újra kell kezdeni... Már annyiszor meztelenre vetkőztetett minket az idő, hogy elmondani is sok lenne. Katona lépett az öreghez. Pokrócot és ennivalót nyomott a kezébe, indulásra szólította, más nyelven, de az öreg megértette, hogy mennie kell. Fölállt, tétován körülnézett, jobbra vizet láthatott csak, fákat és messzi tornyok tetejét. A katona unszolására elindult egy teherkocsi felé, el sem köszönt. 284