Dobos László: Földönfutók, Egy szál ingben

Földönfutók

— Nem érdemelt mást. Utcát kellene kövezni minden végrehajtó hátán. — A szigorúság volt a kenyere. — Hamar felejtesz, elérzékenyülsz. Kispolgári ivadék, ellenségek... — Nelli más. — Egyformák, a recept mindenkire érvényes. Ahelyett, hogy ütnéd őket, az ágyukba fekszel. — Szeretem. — Szentimentális vagy. Szédült a fejem az italtól. Határozatlanná morzsolódtak bennem az arcok, a szavak, a fogalmak. — Segítségemre lehetnél — hajoltam hozzá kérőn. Egy pillanatra rám tapadt a tekintete. — Bántják az anyámat... A földjét követelik. — Győzd meg! Hangja egyszerre ingerült lett és parancsoló. — Nem lehet, öregasszony, ő már nem tudja megváltani magát. — Meg kell törni. — A földet nem lehet megtörni. — Anyád nem a föld. — Olyan, mint a föld. — Nem gondolkodhatsz úgy, mint egy haldokló. Neked értened kell a kort. — Hűtlen mégsem lehetek az anyámhoz. — Ha pártolod, csak magadnak ártasz ... Csapkodtak a szavak meggondolatlanul és indulatosan. Nem tudtuk befejezni, sőt már folytatni sem. Este sokáig csavarogtam az utcán, néztem, bámultam a kivilágított ablakokat. Elérhetetlen melegséget véltem az üvegtáblák mögött. Elégtételt kívántam adni anyámnak, s lassan a vádlója leszek. Rákényszerítenek, hogy vádoljam. Egyszerre haragot éreztem konokságával szemben. Az élethez több elszánás és határozottság kell. A mesékből nem lehet megélni, az emlékekből sem. Senki sem szereti, ha beletúrnak az életébe. Pedig ez most ilyen kor. Vannak, akik kérdeznek, mindig csak kérdeznek. S felelni kell. Nem a lel272