Dobos László: Földönfutók, Egy szál ingben

Földönfutók

Megvettem, lekicsinyítettem, azóta is a nyakamban hordom. Ez a kísérőm, a barátom, ezzel a kaján pofájú ördöggel repülök ... Fájdalmában torzul el az emberi ábrázat, és ilyenkor őszinte, legalább ilyenkor őszinte... Mikor elhatároztam, hogy megölöm magam, abban a szörnyű állapotban is az a vágy lappangott gondolataimban, hogy legalább vigyorogni tudjak. Tükör előtt próbálgattam ..." Lehet-e élni mások szerelmét? A repülő képtelen volt elmondani a csalódás napjait. Olykor utalt rájuk, de ha idáig jutott a beszéd, eltörtek szájában a szavak. Most elfoglalom a helyét, a repülő már nincs itt. Ketten maradtunk Nellivel. Megpróbálom magamhoz melengetni. Szeretnék gátat vetni hűtlenségének. A Gallai lány szépsége nem lehet ennyire gonosz, önzése nem kívánhatja a halál áldozatát. A másik férfi sorsa csupán szavakban különbözik az enyémtől: életünk jutalma nem lehet az értelmetlen pusztulás. A tisztaság, a hit nem büntethető halállal. A repülő veresége az én vereségem is. Ezt szeretném megakadályozni, a szerelem és az élet bukását, mert szörnyű, ha az élő szántszándékkal holtak sorsára ítéli önmagát... Az élőket, a reménykedőket nem szabad elengedni magunk közül. Elhatároztam, hogy nem repülök többet. Ez a délutáni volt az utolsó felszállásom. Nem bírom tovább. Egyszerűen nincs értelme erőlködésemnek. Amit teszek, arra már nincs szüksége senkinek. Legalább nem hallom többé a fülhallgató recsegését. Nem akarom. Elég volt a parancsból. Nevetségesekké váltak vágyaim, engedelmeskedni sem akarok többé senkinek. A képzelgésektől pedig egyenesen irtózom. Napok óta fojtogat a felismerés: nincs értelme az életemnek. Belefáradtam. Belebuktam. Nincs tovább erőm. Felesleges áltatnom magam. Tizennégy harmincnyolckor álltam a startvonalra. Az irányító tiszt még egyszer elismételtette velem a parancsot: Mélyrepülés, aztán zuhanótámadás felülről és hátulról. Háromkor a déli kifutóra szállok le. 249