Dobos László: Földönfutók, Egy szál ingben
Földönfutók
A lovak ismerik az utat. Vizes hajlatokon át végig kell menni a füzesen, utána akácos következik, aztán a szép sorjában ültetett almafák, majd a legelő, a töltés, a falu főutcája. Most csak a lovaknak van akarata, könnyű a teher, ünnepnek hihetik a reggelt, nem ütik, nem ösztökélik őket. Nem sietős az út. Hazaérnek így is, megállnak az utca végén, és várják, hogy kinyissák előttük a kaput. Két mozdulatlan emberi testnek kényelmes helye van a parasztszekér deszkáján. Mikor lesz vége ennek a napnak? A négy ember csomóba szorulva, kissé távolabb követi a szekeret. Lábuk mozgása alig látszik, mégis haladnak, mennek, mintha ősállatok költöznének a tájról. Valamikor így vihették hazafelé a győztes csaták hőseit. Országot védtek, ellenséget űztek, s meghaltak ott, ahol az ég széle a földet éri. Fejük felett dicsőítő ének zengett. Sípszóval és dobpergéssel búcsúztatták a hősöket. Ország széléről jön a szekér, a lovak ismerik az utat, hazatalálnak. Tomori kálvinista volt, a másik katolikus, lehet, el sem temetik őket tisztességgel. Jobb lett volna, ha ott maradnak a folyó fenekén, de Pallai erősködött. Tomori a világ legszegényebb embere volt. A kálvinista gyász szerint a XC. zsoltárt éneklik majd neki búcsúzóul: Az embereket te meg hagyod halni, És ezt mondod az emberi nemzetnek: Légy etek porrá, kik porból lettetek! Mert ezer esztendő előtted annyi, Mint a tegnapnak ő elmúlása, És egy éjnek rövid vigyázása. Ez a néhány sor mindenkinek kijár, a lófejű koldusnak is. Eléneklik gyorsan, és hazamennek. Nem gondol azzal senki, hogy Tomori már tízezer esztendeje élt, csak nem látták, nem vettek róla tudomást. Nem volt fontos ember, nem tolakodott az asztalokhoz. Tízezer esztendeje élt, de a maga röpke, rongy életét sem tudta végigmondani, az ezer évekből hiányzott egy pillanat, amikor feláll és kiegyenesedik, körülnéz az arcokon, ismerősökén és idegenekén ... ... ezer esztendő előtted annyi, Mint a tegnapnak ő elmúlása ... Egy pillanat sokszor fontosabb, mint egy nap le218