Dobos László: Földönfutók, Egy szál ingben

Földönfutók

béketűrő nyugalma: „Boldogok a szelídek, mert ők örökségül bírják a földet." Szótlanul, laza, fekete sorokban bandukolunk hazafelé, megnyugodva, mint akik tudják, hogyan kell élnie és mit kell cselekednie az igaz kereszténynek: „Boldogok, akik éhezik és szomjúhozzák az igazságot, mert ők megelégíttetnek." Napnyugtáig boldogok és szelídek vagyunk. Igen, amíg el nem jő az este, s az éjszaka után fel nem kél a nap. A reggel változtat a színeken, elmossa a templomfalak ezüstcsíkos rajzait, vigasz sincs, nyugalom sincs. Egymást falják a napok, a hétfő sátánként telepszik a vasárnap imádságaira. Hétfő a gondok napja, a gonoszságé, a Júdásoké, a harminc ezüstpénzé. Míg iskolába jártam, éreztem az idő és a napok értelmét. Kötelességeim voltak. Emberekhez, ünnepekhez, eseményekhez volt közöm. Tartoztam valakihez, kapcsolatom volt az idővel, a tárgyakkal. Ha föld pora voltam is, erőt adott a remény: valamikor életet érdemlő ember lehetek... Most senki sem bíz meg semmivel. Senki sem kér számon tőlem semmit. Nem vigasztalnak, de nem is ösztökélnek, élhetek a magam választása szerint. Ez a háromhónapi semmittevés az élet legszélére szorított. Vélt magasságból süllyedek mind mélyebbre, észrevétlenül is lefelé visz az út; ácsoroghatok, verekedhetek, ölelkezhetek, és járhatok vigasztalódni a vasárnapi prédikációkra. „Boldogok az irgalmasok, mert ők irgalmasságot nyernek." Bárgyú kapaszkodás. Hazug fohászkodásom jutalmát várom az istentől. Kérvényeket írok a környező szlovák iskolák igazgatóságaihoz. Féltucatnyi helyen válaszra sem méltatnak. „Boldogok a békességre igyekezők, mert ők az Isten fiainak mondatnak..." Az új változásnak kétirányú lépcsősora van. Az egyik lefelé visz, a másikon emelkedni lehet. Az idegen nyelvű hivatalnoksereg most az első fokú ranglétra; ez a hatalom felső foka. A zsidó családok hazakerült töredékei kereskednek; átfestik vagy leszedik a Grossmann-, Jakubovics-, Fa183