Dobos László: Földönfutók, Egy szál ingben

Földönfutók

meg egy legényt. Háztűznézőbe indult, azóta senki sem látta. Megölték. Fénykép sem maradt utána, csak a keresztlevele. A lány máig is várja; ujjai között hosszú kulcsot morzsolgat, és a keresztlevél lapjáról számolgatja az éveket. Tavasztól őszig az út végén állva eszelősen vár. — Forduljunk másfelé — kiáltom bágyadtan a pilóta fülébe. Jobbra szállunk a határ felé ... Elkopott felettem ezerkilencszáznegyvenhét szeptembere. A tétlenséggel csak a napok gondja nő. Erőtlen felismerés kél bennem a báli hajnalok után, émelyítően keserű a szám íze. Hazug világ, hamis és igazságtalan, bosszúálló. Miben lehet itt hinni? Kinek? A rettegés, a félelem fonákjára fordítja az élet rendjét. Kitelepítenek, batyut kötnek a hátunkra, amibe be kell hogy férjen az egész élet szorgalma. Mehetünk, nincs ránk szükség, visznek is erőszakkal. Kitől kérdeznek itt valamit? Ide csak a rendeletek érnek el, meg a rádió hírei Párizsból, Londonból, Pestről, ahonnan segítséget remél a képzelet. A madár visszatérhet, az ember nem láthatja többé otthonát. Az ember bosszúja kegyetlenebb a természet bosszújánál. Csapkodva, rendszertelenül verődnek értelmünkig a hírek. Előbb a londoni rádió sugározza: „A csehszlovák kormány memorandumot juttatott el a potsdami konferencia résztvevőihez, amelyben a németek és magyarok kitelepítését követeli." Mi lesz tovább? Rádiók, idegen nyelvű újságok és falragaszok adják hírül a félmillió ember sorsáról határozó bírák ítéletét. Negyvenöt augusztusában azt írta a Pravda, hogy a németekét és a magyarokat megfosztották állampolgárságuktól, most pedig azt olvasom, hogy Nosek belügyminiszter tájékoztatja a sajtó képviselőit arról a diplomáciai jegyzékről, amelyet a csehszlovák kormány küldött a három nagy konferenciájának Potsdamba, s amelyben a németek és magyarok kivándoroltatásának elvi jóváhagyását kérte. Mi lesz holnap? 181