Dobos László: Földönfutók, Egy szál ingben

Földönfutók

— Becsülnek — ellenkeztem. — Az is kevés. — Nekem elég. Gallai homloka hirtelen elvörösödött. Makacsságom dühítette. A levegőt nyelve türtőztette magát. — Most kell próbálkozni, előrelépni, biztosabb helyre. Minden új rendszer berendezkedik egyszer, megáll, megcsontosodik ... Az elején kell megkapaszkodni. A becsület szép szó, semmi más. Az érvényesülés fontosabb, ennek kell alávetni mindent. — Hazug beszéd. — Ma még annak látszik — nevetett gúnyosan. — Nem gondolkodott még el, hogy mi lesz a frázisok után? Most még, van lelkesedés, egymást viszik tovább ... De mi lesz aztán? — Munka. — Ezt mindenki tudja, de nem mindegy, mit tesz az ember, akik eddig alul voltak, felkerülnek, megtanulnak vezetni, hatalom lesz a kezükben. Uralkodni fognak, a párnázott székeket hamar megszokják az emberek. Miniszterek lesznek, katonatisztek is lesznek, bírók is, jegyzők is, a papokat sem lehet kiirtani. Akkor hát mi változott? Csak új uraság jött. Nincs nagy különbség, csak még kissé gyakorlatlanok a valamikori suszterok. — Különös okosság — mondtam. •— Hiába is mosolyog. Az élethez ez kell, okosság. Számítani kell, mindenhez okosság kell, történelemhez, politikához, a barátsághoz is. Nem becsülök le senkit, csak azt akarom, hogy jó helyen utazzon. — Maga is ilyen volt? — Nem lehettem más. Ha kidobtak valahonnan, kapaszkodtam, kilincsbe, ajtófélfába, küszöbbe ... — Dobra ütötte a mások szegénységét, végrehajtó volt. — Azért fizettek. — Kegyetlenkedett. — Míg fiatal voltam, sajnálkoztam, aztán megszoktam. Nem is mások, hanem magam miatt. Ha akartam valamit, 158