Dobos László: Földönfutók, Egy szál ingben

Földönfutók

küdtem mellette, és azzal szórakozott, hogy a szagos fűszálakból ábrákat formált az arcomra: keresztet, háromszöget, félköröket, ami eszébe jutott. Játszott. — A kakukk rossz madár — mondtam, és lesepertem arcomról a füvet. — Miért? — Hűtlen. — A hangja szép, mindenkinek megjósolja az életét, tud számolni. —• Azt csak úgy mondják. — A kakukkfű jó szagú. — De a kakukk hűtlen. Csend állt közénk. Már bántott ez a játékosnak induló párbeszéd. Elrontom az örömét, korholtam magam. Számomra is érthetetlen, hogy olykor nem tudtam más lenni, jólesett, ha megzavarom a szép pillanatokat. Egyenesen kívántam, fájjon az öröm, ne legyen mindig minden szép és jó. így hallottam anyám meséiben is.,. „Világgá ment a középső fiú is, ment, csalta a nagy madár árnyéka. A gyémántlevelű fát akarta látni, és hazavinni egy virágát. Jegyeket hagyott a fűszálakon, földbe szúrta az erdei madarak tollát, követ dobott a források aljára, hogy megjelölje az utat. Űtra kélt a legkisebb is, az megtalálta a tört szálú füvet, felszedte a madarak tollát, és várta, hogy szembejön vele a bátyja a gyémántlevelű fa virágával... Az meg csak ment, ment a nagy madár árnyéka után, és öreganyja intésén törte a fejét: ha a szépséges fa árnyékába érsz, megtudod, mit gondolok rólad ..." — Melyik madár jó? — kérdezte színtelen hangon Nelli. Zavartan hallgattam. — A pinty jó? — Kedves. — Hát a rigó ? — Az boldog madár ... — Miért? — Teleénekli az erdőt, szép hangja van, ha kinyitja a száját, a többi madár elhallgat... — Az ökörszem miért olyan kicsi? 148