Dobos László: Földönfutók, Egy szál ingben

Földönfutók

gondol az ember. „Mi Atyánk, ki vagy a mennyekben ..." Már mindenki fején rendőrsapkát látok, alaktalan zöld tányérok. Üresek. Templomba vezényelték a rendőröket. Fejük és testük tartása feszes. Ha kérdeznek, csupán homlokráncaik sűrűsödnek. Szemük fehére a kérdezettre villan, de csak egy pillanatra, aztán ábrázatukra árnyékot vet a sapka zöld tányérja. Elölről kezdődik a hét. Áhítat, hangzavar s a pihenésnek rendelt, fojtogató vasárnap. A teremtés hetedik napján pihen az Ür, azonban rend a lelke mindennek, az ünnepnapi parancsok alázzák legmélyebbre az embert. Fekete pontok hosszú sora áll előttem. Időnként felkiáltójel. Megállásra intő, parancsoló. Tiltó! Kis örömök pezsegnek körül, pillanatig tartóak. Utána felkiáltójel következik, zöld rendőrsapka. Dolgozatot írtunk, a tanár gúnyosan kifiguráz. Ahány mondat, annyi felkiáltójel. Képtelenség. Mióta visszajöttünk, Berei Erzsi kórházban fekszik . .. Bomlanék szerelemre, megmosolyognak. Nem bírtam ki tovább, meg kellett szöknöm. Céltalanul tekergek a határ menti falvakban. Két napig egy tanyán napszámoskodom. Enni adnak, és kőhajításnyi távolságból nézhetem a csehszlovák oldal falvait. Éjszakára dohánycsempészek húzódnak meg a csűrben, kolomposuk hív, csal, prágai utat ígér. — A dohányból cigarettát töltünk, három nap múlva indulunk, most kereskedni kell. Az iskola várhat — magyarázza. — Nincs dohányom, mit fogok árulni? — ellenkezem. — Adunk. — Pénzem sincs az útra. — Megfizetjük. Kétkedve figyelem arcukat. Szokatlan ez a nagy segíteni akarás. — Mi szükségük van rám? — kérdem. — Barátságból. Jobb, ha többen vagyunk, a diákok jól tudnak beszélni, idegenben hasznunkra válhat. Kötélnek állok. Tetszetős, csábító az ígéret. Utazás, kaland, szabad csapongás az iskola szigora után. Keményre tö122