Dobos László: Földönfutók, Egy szál ingben

Földönfutók

a ház előtt találkoztam vele. A házba be nem mentem, igaz, nem is nagyon invitáltak. Így múltak a mézeshetek. Lopva felsurrantunk az akácosba, és megkeresve az ismerős bokrokat, nászágyat terítettünk a fűre. Törvény írta jogunk volt a szerelem, mégis lopnunk kellett. Elcsendesedett a Gallai-ház, halkra fogták a szót, de csak azért, hogy még jobban szúrjon. Tompított, sziszegő mondatokkal lázították ellenem Nellit. Gonoszul lopták bele a szerelmet háborító kételyt. Leszereltem, és munkát vállaltam egy üzletben. Nem akartam itt ragadni, de egy megnevezhetetlen érzés azt súgta, hátha rendbe jönnek a dolgok, és nem kell haraggal elválnunk. Tévedtem. A tiszta hit és naivitás bárgyú orvosság a kispolgári gőg ellen. Minden mozdulatuk mögött gonoszkodó megkülönböztetés lapult. Ahogy elém rakták az ételt, a köszönésük, hanghordozásuk, fanyar mosolyuk, mind-mind megalázott. Tudomásul vettek, de nem állhattak, megkerültek, mint egy pocsolyát. Éreztették, átmenetnek tekintik ezt a helyzetet. Színlelt belenyugvásuknak egy célja volt: visszaszerezni lányukat. Kezdetét vette köztünk a versenyfutás Nelliért. Azt mondtam a Gallai lánynak: Gyere, menjünk el a közelükből. Elhiheti, nem volt könnyű határoznia. — A kedvedért megteszem •— mondta egy álmatlan éjszaka után. Elköltöztünk Zsolnára. Élhettünk volna, de alighogy megmelegedtünk, odatolakodtak Gallaiék. Előbb a nagynénik, rokonok jöttek, afféle tájékozódó, hamisan mosolygó látogatásokra. Aztán a földre pislogva beállítottak a szülők is. Kénytelen-kelletlen — ezúttal először — engem is megöleltek. Dühöngtem, vicsorogtam magamban. Majd megnyugodtam. Gondoltam, elkezdődik a megbékélés. Ismeretségünk és később házasságunk első éveiben a szerelem kiszorított belőlem minden más érzést. Számomra csak a mi kettőnk világa volt a fontos, ami ezen kívül esett, nem érdekelt. 108