Egri Viktor: Agnus Dei, Égő föld

Agnus Dei

Aztán az ajtónál még egyszer megállított: — Fiatal vagy, a hús ördöge gyakran megkísért. De én bízom benne, hogy erős akarattal legyőzöd magadban a kí­sértéseket. — Én mindenben engedelmes szolgája leszek, tiszte­lendő atyám — hajtottam meg a fejemet. — Nem az enyém, hanem az Úr Jézusé. Eredj békesség­gel, fiam — bocsátott el. Későre járt, mikor hazaértem. Az udvarban meg kellett állnom. Hideg volt az éjszaka, de hihetetlenül gyönyörű. A sötét égen szikráztak a csillagok. Kerestem a Göncöl szekeret, a Kisbojtárt, a Fiastyúkot, az egyik halványan ragyogott, a másik erősen fénylett. Mérhetetlen boldogsá­got éreztem. Szerettem volna térdre esni, mintha templom­ban volnék. Felettem a fenséges Isten csillagaival jóságo­san tekint rám, és magához ölel. Öröm töltött el, hogy megértettem: nélküle nem lehetek sem jó, sem erős. Boldog voltam, oly végtelenül boldog, hogy megéreztem magam felett őt, aki alászállt hozzám, hogy befogadóvá tegye szívemet. Erről a boldogságról hol­nap számot kell adnom Xavér atyának. 11 Valahányszor hazalátogattam, Jankó mintha lesett volna rám. Nem jött be hozzánk, de alig tettem ki lábam az ud­varra, máris ott termett. Egyszer azzal lepett meg, hogy nem tart zsidónak. A zsi­dóban él valamiféle vallás, afféle eltorzult istenhit, de én hitetlen pogány vagyok. Kinevettem: — Azt hiszed, hogy istenhit nélkül selejt az ember? — Isten nélkül üres test, lélektelen hús vagy. Ha meg­halsz, a pokolba jutsz. — Miféle pokolba? Megmondanád, hol találom? A létező világ melyik részében? 70

Next

/
Thumbnails
Contents