Egri Viktor: Agnus Dei, Égő föld

Agnus Dei

Jobb lett volna, .fta megüt, és kiver a házból: Pusztulj a közelemből! Addig ne lássalak, míg ilyen mocskos a szád. Ezt kellett volna mondania, de ő megpróbált a lelkemre beszélni, csendes szóval magyarázta, milyen szerencsétlen és boldogtalan az az ember. — Pénz van még a bőre alatt is, hogyan lehet akkor boldogtalan? — nevettem a szemébe. — A boldogságot nem lehet megvásárolni. Ennyit már te is tudhatnál... Ügy él, mint az ágrólszakadt, asszony és család nélkül. — Van felesége. Miért volna ágrólszakadt? Emlékeztem a lagzijukra. A menyasszonynak nem élt már az édesanyja, azért itt tartották a lakodalmat a házban, az emeleti lakás tágas szobáiban. Akkor hallottam először életemben kaftános lakodalmas zenekart. Egyenesen Munkácsról hozatta őket az örömapa. Húzták a vidám és bús nótákat, a felköszöntők után tusra zendítettek, és húzták délután frissen a talpalávalót. Míg az öregek édes pálinkát ittak, és szivarra gyújtottak, a fiatal vendégek összefonódva körbe-körbe táncoltak, daloltak is valamit németül, én nem értettem. Szép volt a menyasszony, de vékonyka és sápadt. Kubi bizonyára a pénze miatt vette el. — Van asszonya, és nincs is — mondta anyám. Talán igaza volt. Vera asszonyt csak a házasság első hónapjaiban láttam a házban, aztán hirtelen eltűnt, elutazott valamerre, és csak vendégként jött haza húsvétra vagy más ünnepnapokra. Nem bírta soká a város porát és kormát, elfogta újra a láz, és sok bőröndjével visszautazott a hegyek közé. Amikor másnap Jakab úr újra benyitott hozzánk, ott maradtam a közeiében, és próbáltam az anyám szemével nézni. Talán csakugyan boldogtalan volt minden hangossága ellenére. A szemében furcsa szomorú homály ült, de minden zsidószemben ott ült ez a szomorúság. Eddig én riadtságnak néztem, a gyávaság és meghunyászkodás jelének. A homloka magas volt és ránctalan, a haja tömött és sötét, csak a halántéka táján deresedett. Nem tagadhatom, szép ember volt és tiszta. Anyámnak talán ez a tisztasága 57