Egri Viktor: Agnus Dei, Égő föld

Égö föld

Királyi ménesének javát, hun csikósok nevelte fajlovait is Venetiában hagyta. Tartalékolta erejét. A telepítés elvette gondjai javát, fogyott és lemaradt a szekérkaraván az egyre messzebbre nyomuló had mögött. Nagyobb lendülettel folyt a hódítás és földfoglalás. Alig vette be Forojulium erődítéseit, új feladat után nézett. Nyár közepén átkelt a Piavén. A folyó másik partján aranyhímes miseruhájában Felix püspök, a tarvisiumi egyház feje várta. Az ősz egyházfő mély hajlongással köszöntötte: — Hatalmas király, kegyelmezz Tarvisiumnak! A kezedbe adom népem sorsát. Alboin csodálkozva nézte az ősz hajú öreget. Vagy ötven főből állott a kísérete, papokból és komor tekintetű vénekből. Egy szál fegyveres sincs köztük, egyetlen kardnak és páncélnak fénye sem csillan a napban. Gyávaság volna kardélre hányni ezeket a könyörgő véneket. Cselt gyanított. Talán így akarják becsalni a város falai közé, hogy ott megrohanják. Longinusz csalogató módszere ez, de egykönnyen nem esik csapdába, túljár az eszükön: túsznak lefogja Felix püspököt, a vének javát, és néhányat visszazavar a városba, hogy megjelentsék, kivégzi, ha egyetlen harcosának baja esik. Alig fordult meg eszében a gondolat, elszégyellte magát. A püspök szeme oly bizalommal csüngött rajta, hogy régen elhalt édesanyja jutott az eszébe. Csak ő tudott annyi jósággal nézni, némán esdekelni. — Üj hont foglalok népemnek, püspök atyám! — mondta hangos szóval. — Hódító vagyok és nem martalóc! Aki meghajol, azt alattvalómnak fogadom, és kedves lesz nekem. — Dicsőséged és nagy szíved híre megelőzött, felség — bókolt Felix püspök. — Engedd meg, hogy áldással köszöntselek, és úgy fogadjalak, mint aki Isten szent békéjét hozza megpróbáltatott nyájamnak. Vészes, nehéz idő van mögöttünk, nagy király. A döghalál elvitte nyájam felét, gazdátlanná vált a föld fele. Vedd birtokodba, és add népednek. Vedd, és teremts jólétet rajta az én megpróbáltatott nyájammal. És vedd az én ajándékaimat is, uram. ,438