Egri Viktor: Agnus Dei, Égő föld

Égö föld

ben megfoghatatlan finom izgalom bujkált. Látta, hogy a férfi arca lángot vet. Nem mozdul a küszöb mellől, nem jön közelebb, pedig megtehetné, nem utasította vissza. Nem mozdul, de a szeme, szája, karja, az egész teste csupa megkívánás — ezt asszonyi ösztönével halálos biztonsággal érzi. Egy percre végigáradt rajta is a bujtogató friss izgalom. Nem védekezett ellene, jólesett, ám arra ügyelt, hogy Helmekisz meg ne lássa. Ráhanyatlott heverőjére, s újra hűvös és megközelíthetetlen lett. íÉrezte, hogy egy kicsit messzire ment a játék. — Komornáim igen szépek, kívánatosak ... Miért élsz úgy magadban, asszony és öröm nélkül? Akarod, hogy segítsek? Feléd hajlítom, akit megkívánsz. Ez új játék volt, de már veszélytelen és rangjához illő, ezt megengedhette magának, nem sérthette méltóságát. A ferdevállú ekkor hirtelen előrelépett. — Miért kínzói, nagyasszony?... Mikor tudod, hogy egyik se kell nekem. — Honnan tudjam?... Furcsán beszélsz, Helmekisz! Kis ingerültséggel mondta ezt Rozamunda. Halk pír felhőzte homlokát. A férfi már a heverő mellett állt, s hallotta, hogy nehezen lélegzik. — Eredj! Nem is akarlak tovább hallgatni. — Most elűzöl? ... Ne játssz velem, nagyasszony! — Megmondtam, eredj! — Nem! — Azt akarod, hogy Gardát szólítsam? — Csak hívd! Hadd lássa, hogy háborodott vagyok... De ez a te műved ... te őrjítesz meg! — Hallgass!.., Sajnáltalak, és látom: visszaélsz a jóságommal. — Ne légy jó hozzám, ne sajnálj, légy gonosz, de ne űzz el! Oly heves volt ez a szó, hogy Rozamunda beleremegett. Egy láng az egész ember, s a szeméből sebzettség sikolt. — Nem űzlek el, csak megkérlek, eredj! — mondta békítően és tétova gyengédséggel. — Hidd el, Helmekisz, sajnállak, hogy oly magányos, sivár és szomorú az életed. ,416