Egri Viktor: Agnus Dei, Égő föld

Agnus Dei

írjak nála, mert ő balkezes, neki elnézik a csúnyább írást. Csak az bosszantott, hogy nyelvtanból is jelesre felelt, és házi dolgozatai hibátlanok. Születésnapjára mindig német könyvvel ajándékozta meg az anyja, két bátyja cseh és magyar könyveket vitt haza, azokat bújták, szlovák könyvet egyet sem láttam náluk, honnan akkor az a boszorkányos, szemfényvesztő tudása? A sátoros ünnepük egyik napján egyenesen rátámadtam: — Miért gajdoltok ti otthon mindig németül? Elsötétedett képéről leolvashattam, hogy alaposan megsértettem. Éppen ezt akartam, vérig sérteni egyszer, megbántani jobban, mintha foggal, körömmel estünk volna egymásnak, és ő maradna alul. — Mi nem gajdolunk, Jankó — válaszolta csendesen. — Nagyon rendesen beszélünk németül. Miért fáj ez neked? A vállam vonogattam. Ez nem válasz. Jó, elismerem, csak a templomban meg a bódéban gajdolnak, de mire ez a német beszéd? — Édesanyám Bécsben született. Amikor apám a háború előtt idehozta, nem tanult meg magyarul, most a ti nyelveteket sem tudja megtanulni. Így mondta: a ti nyelveteket. Elismerte tehát, hogy nem az ő nyelve: idegen! — Mi vagy te akkor?... Milyen nemzetiségű? — folytattam a támadást. Végre diadalmaskodtam felette, alaposan legyűrtem. Ha azt feleli, hogy szlovák, megmondhatom a magamét, a saját válaszával verem agyon. Heini szája széle megrándult, szemét pára futotta el. Oristen, milyen gyámoltalan lett egyszerre! Elfordította rólam a tekintetét, csak nagy sokára kérdezte szinte sírva: — Miért nem folytatod? Ott van a nyelveden, mondd ki kereken, nem vagy az én fajtám, zsidó vagy! Kíméletlenül és élesen felnevettem. — Hát ezt igazán nem tagadhatod. Száz lépésről lerí a képedről, hiába vágattad le a pajeszodat. 40