Egri Viktor: Agnus Dei, Égő föld

Égö föld

Egy rohamra legázolták a virágzó Gepidiát. Láng és vér, irgalmatlan pusztulás, égő föld maradt a nyomukban. Ezeket a véres kezű hóhérokat hívja Narzesz Itáliába! Örökre vége a szép s nyugodalmas latin világnak. Csonkig pusztítják azt a kis kultúrát, amit Attila nyers húst faló, asszonyt rabló hunjai, Totila kincséhes, barbár gótjai meghagytak! Elfeledve vendégszerető kedvességüket, gyermekes örömüket minden új láttán, most igaz valójukban, meztelen mivoltukban látta őket: szörnyű éhes fenevadaknak, akiket csak az égő föld éltet. Félelmetes új nép! Jönnek az idők homályából, a ködös északról, pusztító vad erővel földet foglalnak, lemészárolják az ellenállót, s rettentő erejük elől nincs menekvés. Övék a jövő! A tettek emberei, s eszük nem hervadoz néhány kupától. Milyen élesen és áthatóan pillant rá a király. Puszta nézésével kitapintja eleven sebeit. Átlát rajta, nem érdemes, hogy tovább takargassa: bajban vannak. Jobb, ha tőle hallják, mint más országjáró kalandortól. Ahogy újra szétnézett a longobárdokon, egyszerre színjózan lett. — Ellenségről beszéltek? ... Piha, annyi, mint a semmi! — hetvenkedett. — Nem megsegítés miatt küldött hozzátok az én kegyelmes uram, a nagy exarcha. Hirtelen csönd lett körülötte, és megállt a falánk rágás és poharazgatás, úgy figyeltek. — Az ám, bosszú miatt jöttem hozzád, felség! Dagiszteusz diadallal szétnézett, és a melle dagadt. Milyen meghökkent arccal bámulják. Majd elnyelik, szólni sem tudnak meglepetésükben. A csöndben Alboin hangja reccsent parancsolóan: — Beszélj, Dagiszteusz! Miféle bosszút emlegetsz? — Foglald el Itáliát! Vedd birtokodba! Ezt óhajtja a kegyelmes helytartó ... Ti láttátok földje gazdagságát... Van egy szekérre való finom bőrmunkám, ékes vasam, bíborom és selymem, ha csodálni akarod, felséges uram. Alboin remegett izgalmában, és nehezen lélegzett. A verejték oly erővel tört ki homlokán, hogy,a szemébe csorgott. ,391