Egri Viktor: Agnus Dei, Égő föld

Égö föld

Hasas zsákkal egy másik szolga jött. Dagiszteusz késével a zsákba döfött. Hagyta, hogy a benne levő búza a földre peregjen. A kemény szemek pirosan fénylettek a napban. — Vajon a ti búzátok ilyen? Terem-e babér a földeteken? Olajbogyó, édesgyökér? Majd szép kerek sajtokat kínált, melyeknek héja piros volt, és belül, a kéreg alatt, szép sárga vajszínnel fénylett. Ugrós és likacsos volt, az ízét sűrű tejfelnek édessége és erjesztőnek kellemes csípőssége adta. — Teheneink tőgyét alpesi fű duzzasztja. A jó fűtől, az illatos szénától édesedik a tejük. Jóízűn haraptak a sajtból, ették a gyümölcsöket, és Dagiszteusz izzadó orcával járt köztük, dicsért és fáradhatatlanul osztogatott. Akadt a főnemesek közt nem egy, aki megjárta már Itáliát, és evett mind e földi jóból. Az emlékezés pírba gyújtotta arcukat, lelkendezve dicsértek egy-egy új ízt. A sajthoz kerek kis kenyereket kínált Dagiszteusz, s mikor látta, hogy beszédessé válnak a longobárd urak, és jókedvben, tréfás ugratásban nincs hiány, odahozatta a boros tömlőket. — A csípős sajt egy korty italt kíván, igaz-e? ... Ezt a kis borocskát öt esztendeje szüreteltük. Az uramnak a lángot hányó Vezúv lábánál van egy takaros szőlőskertje. Porhanyós láva trágyázza a venyigét... Van olyan esztendő, hogy a hegy szüretel a tüzével és hamujával, de esztendőkre rá tüzes cseppekkel fizet érte ... Kóstoljátok, barátaim! Az édessége, akár Krisztus urunk könnyei! Kézről kézre jártak a kupák. Megérezték már az első korty után, csínján kell bánni ezzel a felséges itallal, különben ledönti őket a lábukról. Tűz és erő van benne, s mintha édes vért szürcsölnének, mámorba ejtő érzés vett erőt rajtuk. — Van olyan borom, hogy a félholt is táncra kél, ha megissza — mosolygott Dagiszteusz. Nevették a tréfáját, és tovább kóstolgattak. Alboin vidám hangulatban hallgatta Dagiszteuszt. Átlátta mindjárt az első percekben, ahogy a fürge kis ember kínálni kezdte ajándé,386