Egri Viktor: Agnus Dei, Égő föld

Agnus Dei

— Mi van magával, Tománek úr? — próbált apám lelkére beszélni. — Ez így nem mehet tovább! Ha így folytatja, elválnak útjaink ... Csak a családja miatt nem mondok fel magának, de emberelje meg magát, Tománek úr. Meglepett, hogy az öreg Friedmann urazta az apámat, mert a fiai Petríknek, jókedvükben Petřík tatának szólították, bár apa csak néhány esztendővel volt idősebb náluk. Haragudtam Friedmann úrra, hogy olyan puha és elnéző hozzá, úgy hittem, volna annyi hatalma, hogy parancsszóval megváltoztassa. Haragudtam a fiaira is, tudniuk kellett, hogy apám megdézsmálja a raktárt. Miért hunytak szemet a lopásai felett? Talán csaltak, és apám látta, hogyan csapják be saját apjukat, és szedik rá falusi vevőiket? Az otthonunkból eltűnt minden szép holmi, s ha anyám panaszkodni mert, apám az öklét emelte. Itt minden az enyém, ordította, pedig nem volt igaza, nagyanyi vette a bútort, amikor megesküdtek, s ami értékes tárgy azóta került a házba, anyám vette a fillérenként megtakarított pénzéből. Elkótyavetyélte anyám nyusztprém galléros télikabátját. Nagyanyi legdrágább ajándéka volt, úgy vigyázott rá, mint a szeme fényére. Most nyáron nincs szükséged rá, télen veszek neked újat, szebbet, motyogta részegen anyám sírására. Eladta volna a jó ruháit, az én ünneplőmet is — ez is nagyanyi ajándéka volt —, ha anya nem visz át mindent Herz nénihez, hogy rejtse el. Nem tudnám előszámlálni, hányszor menekültem a suszterékhoz apám ökle elől. Oda már nem követett, csak az udvaron állt meg dühöngve, és valami mocskos szitkot szórt rájuk. Szégyenemben sírtam, nem tudtam visszafojtani a könnyeimet, amikor Herz néni reszkető kezével megsimogatott. — Micsoda istencsapása, te szegény gyerek... Mikor tér végre észre? — így vigasztalt, és leültetett az asztalukhoz. Éhségemben megettem a főztjét, az első falatokat még undorodva gyűrtem magamba, majd felfordult 36