Egri Viktor: Agnus Dei, Égő föld

Égö föld

10 Felkerekedésük előtt Alboin a kincstár zsákmányolt drágaságaiból jutalmat osztatott ki azoknak, kiknek kardja sűrűbb rendet vágott a gepidák soraiban. Egy-egy ékköves gyűrű vagy tollforgó, gyöngyös boglár, vérlő rubintól ragyogó nyakék, mesteri kézzel cizellált aranydoboz hálára kötelezte a kitüntetettet, és Alboin bő kézzel osztogatta a prémszegélyes brokátruhákat, arany- és ezüsthímes köntösök és habnál könnyebb patyolat ingek tucatjait, hogy eleve elfojtsa az elégedetlen hangokat, ha híre megy, hogy Gepidia földje Bajan kezén marad. De büntetnie is kellett, mert akadt a hadban engedetlen és az összecsapás elől gyáván megfutamodó. A hóhér pallosa várt rájuk, vagy a rabság lánca. Az ítéletre várakozók között a sorban elöl Medve állt, lehorgasztott fővel, tépett gúnyában. Csupa szőr barna arca most halvány volt, szürkébb a pornál, csak a régi seb hege izzott vörös fonálként a homlokán, mintha újból ki akarna fakadni. Két csuklóján véres csíkot vágott a szíj, s lábán lánc zörgött. Alboinban hirtelen fellángolt a düh, ahogy meglátta. Néhány napja csak, hogy levette róla a rabság bilincsét, és emberré, szabad harcossá tette! így csalatkozott volna benne? Megfutamodott tán a harcban? Nem, ezt nem hihette! Érezte, hogy Medve inkább ízekre szabdaltatja magát, de egy lépést sem hátrál. A kíséretéből Alain lépett elő. — Az én csapatomban harcolt, felséges úr — jelentette. — Azt mondod, hogy harcolt. Akkor hát nem futamodott meg, nem viselkedett rab módjára, gyáván. Medve karja megrándult, fejét felszegte. Ha most beszélhetne, elkesereghetné bánatát, megvallhatná, nem érti, miért alázták meg ilyen keservesen. Egy rettentő éjszakán át vergődött bilincsben a puszta földön, és most idehurcolták szégyenszemre uralkodója elé. Jaj, inkább száz halált halt volna az összecsapásnál, mint hogy megélje ezt a gyalázatot! 366