Egri Viktor: Agnus Dei, Égő föld

Égö föld

az emlékezetes, békés nyáron. A brigetiói palotában újra összegyűltek az ifjak. Helmekisz a lakoma asztalánál addig mesterkedett, míg sikerült Gizulfot a gepida herceg mellé ültetnie. Osztrogóta sértődöttségében felfortyant: — Engem Alboin királyfi szomszédsága illet, nem ezé a tejfelesszájú legényé! Gizulf dühtől sápadozva felugrott, és puszta markával a gepida torkának esett. Tavasz óta a harcos minden joga megillette, megtorlást vehetett vasával, ha sértés esett rajta. Osztrogóta heves mozdulattal lerázta magáról. Hatalmas toronyember volt, erős, mint egy kőbálvány. Szótlanul a kardjára csapott, és a királyra nézett. Audoin néma maradt, ám fejét biccentve jelezte, hogy megengedi a párviadalt. Gizulf a pallosához kapott, és elhangzott a kurta: „Rajta!" Vért és pajzs nélkül, iszonyú vasakkal estek egymásnak. Osztrogóta megérezte Gizulf támadó hevén: életre-halálra küzd. Tíz ember erejét adja karjának a longobárdok néma biztatása. Csengve és villogva, szikrát hányva csapódtak össze a a vasak. A heves roham kifárasztotta Gizulfot, lankadt már támadó kedve, és védekezve hátrált, hogy lélegzethez jusson. A gepida lassan nyomta a sarok felé, és gyakorlott, óvatos csapásokkal ingerelte, játszott vele, hogy új támadásra lendüljön. Már látszott fölénye: ha Gizulf elfárad, egy erős csapással kiüti kezéből a kardot, és végez vele. Ekkor megemelte serlegét Helmekisz, és odakiáltott: — Ne hagyd magad, Gizulf! ... Hajrá, üsd, vágd! És lecsapta a telt serleget a gepida lába elé. A bor szétfutott a kőpadlón. Osztrogóta hirtelen előrelendült, cselvágást mért Gizulf mellére. Erős volt a csapás, Gizulf nyögve megtántorodott, a vér elborította, és védőn maga elé emelte pallosát. Osztrogóta vad mosollyal az utolsó, halálos vágásra készült, nagyot dobbantott, de — íme, a síkos padlón megcsúszik, és torkával egyenesen beleesik ,252