Egri Viktor: Agnus Dei, Égő föld

Agnus Dei

bokrokon terem, és hitetlenkedve vettem tudomásul, hogy a földből ássák ki, akár a burgonyát. Ugyanúgy pörköltük, mint a kávét, vagy jobbára szárítottuk, és még jobban kel­lett ügyelni, mert ha a kelleténél egy fél perccel tovább maradt a dobban, alaposan odaégett. A mogyoróból minden forgatás után kaptunk egy marok­ra valót, de Jankó szemfülesen a zsákokat is megdézsmál­ta, teletöltötte a zsebeit nyers mogyoróval. Jankó mindenbe belemarkolt, ha a zsákhordásnál néha besurranhatott a raktárba. Láda- és zsákszámra kockacu­korral és liszttel volt teli a raktár, százával hevert koszo­rúkban a görög és kisázsiai földön termett füge. Az ilyen cukros fügével meg ragadós datolyával a kucséber Nico­lini apó járt nyakába akasztott kosarával a kávéházakba és vendéglőkbe. A harcsabajszos, véznácska öreg olasznak mondta magát, de csak a neve volt olasz, egy kukkot sem tudott taljánul. A mazsolát Friedmannék zsákokban kapták annyira összepréselve, hogy a ragadós burkolatot nagy szárú ker­tészollóval kellett felvágni, az édes masszát darabokra tör­delni, ujjal szétmorzsolni. Szent igaz, a mocskos kezemet előbb alaposan meg kellett mosnom, de a tördelésnél még mocskosabb lettem. Mozgott abban a Szmirnában zsákolt mazsolában féreg is, bennem utálatot keltett, de Jankó tiszta darabokat tolt a szájába, s úgy rágta meg, hogy ne lássák. Ilyenkor másnap elpanaszolta, hogy éjszaka hasme­nés kínozta, engem nem bántottak a görcsök, én mindig ha­zavittem a jutalmul kapott porciót. ő, ez i a Jankó, ez az égnek álló tömpe orrú jópofa, mi­lyen nagy szemeket meresztett, ha rászóltam, hogy ne lop­jon annyit, ne vétsen az Úristen tízparancsolata ellen, ami őket, katolikus keresztényeket is tiltja az ilyen bűntől. — En nem lopok, csak egy keveset viszek magamnak — védekezett. —~ Elég marad nekik. Olyan gazdagok, hogy pénz van a bőrük alatt is. — Nem róluk van szó, hanem rólad, a te tisztességedről, a te becsületedről. Hagyjam abba ezeket a hangzatos nagy szavakat, pré­24

Next

/
Thumbnails
Contents