Egri Viktor: Agnus Dei, Égő föld

Égö föld

Megnézheted az asfeldi rónán, hogyan rúgtam föl testvéredet. Fölszedheted a csontjait, akár egy baromét! Kunimund a pallosához kapott, és lecsapott vele az asztalra. A hahota belerekedt a gepidák torkába, és felugrottak, hogy összekaszabolják az ifjakat. — Megálljatok! — süvöltött ekkor a kavargásba a király hangja. Turizend e pillanatban újra az országát és hatalmát józan fővel féltő uralkodó volt, aki számot vetett Audoin király haragjával, a longobárd hadak erejével. Neki, ha fogcsikorgatva is, a barátot kell mutatnia. így, csakis így tarthatja országától távol hódításra éhes szomszédjait. És így, csakis így kötelezheti le őket. Egy mozdulattal helyükre parancsolta nemeseit. — Kinek a vérét meritek venni, istentelenek? ... Ki mer lázadni a parancsom ellen? A nemesek forró fejjel hátráltak, és Kunimund is összegörnyedt apja fenyegető tekintete előtt. Megszégyenülten összenéztek a gepidák és hallgattak. Halomra ölik itt a vendég ifjakat, ha Turizend idejében le nem hűti vérüket. Kunimundnak meg kell követnie az idegen herceget — de Kunimund csikorgó foggal csak tűrte a csöndre intést. — Alboin herceg — fordult vendégéhez Turizend —, a fiam keményfejű. Rosszabb a szája a szívénél. Bocsáss meg néki! Alboin a király elé lépett, és köszönően fejet hajtott előtte. Felállt Turizend is; a lakoma véget ért. Hogy indulatuk elviharzott, semmibe foszlott, a sok italtól elködösödött fejjel, elnehezült és pihenésre vágyó testtel elnyúltak volna valahol a hűsben mindnyájan. Turizend intett a szolgáknak, és azok kisvártatva behozták elesett fia fegyvereit. Két nesztelen léptű apród égő fáklyákkal lépett be, és a lobogó veres fényeknél Turizend átnyújtotta Alboinnak a fegyverzetet, a mellvértet, a pajzsot és pallost, nyilat és tegezt, kelevézt és végezetül a tollforgós aranysisakot. — A legdrágábbat adom neked, herceg, amit kincsesházam rejtett — szólt meghatódva s emelt hangon. — Vidd el ,242