Egri Viktor: Agnus Dei, Égő föld

Égö föld

verben, tengernyi gepida. Egy intés csak, és üvöltve nekik rontanak. Csak negyvenen vannak; egyikük talán utat törhet a vértek és vasak között, hogy hírmondóként megjelentse otthon: így vesztek el becsülettel egy szálig! Ekkor előrelépett Turizend. Pallost markoló kezén kidagadtak az erek. Szép, fáradt arca elsápadt. — Látom, fegyver nélkül jöttél udvaromba, idegen herceg! — mondta, és vértelen fehér ajka meg-megremegett. Alboin ismét bókolt, és túlfűtött, érdes hangjába kétő lágyság vegyült. — Fegyvert jöttem esdni felségedtől! Turizend megemelte pallosát, és lapjával megérintette Alboin vállát. — Kelj fel, Alboin herceg! A neved azt mondja: mindennek kormányzója vagy; kormányzod magad is, a lépteid is, melyek hozzám vezettek. Légy a vendégem, kísérőiddel! — Halálomig híved leszek, felség! — ujjongott fel Alboin, és az ifjak harsány üdvkiáltásban törtek ki. Előreszegett dárdájuk tisztelegve a magasba lendült, majd hegyével a földnek csapódott. Egyszerre, mintegy vezényszóra. Turizend mellett harmincesztendős, zömök, erős férfi állt. Komoran nézte az üdvözlést, és alig hangzott el az éljen, odalépett Alboinhoz. •— Kunimund vagyok. A testvérbátyja annak, akit megöltél, herceg. Összenéztek. Kunimund szeméből gyűlölet lángolt; nehezen fékezte halálos haragját. — Apám vendége vagy, de tisztelni csak addig tudlak, amíg parancsa kényszerít rá. Tőlem ne várd, idegen, hogy öcsém vérét felejtsem. Indulni akart, Alboin azonban karon ragadta. — Értelek, Kunimund. Helyedben tán én is ezt mondtam volna. — Eressz! Nincs dolgom veled! Alboin hátralépett, és mosolyogni próbált. — Miért gyűlölsz, Kunimund? Én baráti kezet kínálok neked! Ha te is úgy akarnád, halálomig a testvérem lehetnél. ,237