Egri Viktor: Agnus Dei, Égő föld

Égö föld

volna. Helmekisz mindjárt átlátna rajta, gúnyos szóval, tiszteletlenül belemarna, és a többiek mind kinevetnék, hogy lónál, baromnál értéktelenebb rabra van gondja. Délben pihenőt tartottak egy táborban, melynek pa­rancsnoka Pemmo apja volt. — A Dunával kevés bajotok lesz — biztatta őket a la­komán az öreg. — De odaát vigyázzatok. A lápos és ingo­ványos föld száz veszélyt rejt. Sok jász lovas kóborol szerte. Olykor egy csapatra való is összeverődik, és meg­rohanják a határt. — Ott a pallos, ha nem parancsol tiszteletet a fehér zászlónk! — mondta Alboin kevélyen. — Hazátlan bitang nem ismer zászlót. Rabol, ha sze­rét ejtheti. Vigyázzatok! Jólesett az öreg féltése. Vidáman hagyták el táborát. Képzeletüket egyre jobban izgatta az ismeretlen föld, ame­lyet már holnap taposni fognak. Alkonyat előtt feltűnt Aquincum hatalmas kőtornya. Nagy zsibongással fogadta őket a tábor. Bizánci kalmárok sürög­tek a piacon. Cifra ezüstfésűket, színes bőrerszényt, sza­gos hajolajat és mézbe rakott aszalt gyümölcsöt kínáltak az ifjaknak. A falánkabbja kóstolt az édességből, és akit a hiúság ördöge megkísértett, illatos olajjal kenette meg ra­koncátlan fürtökben csomózódó haját. Itt, Aquincumban Lethu gróf, a határvidék főembere fo­gadta őket, és nagy vendégséget csapott a tiszteletükre. Va­csora közben parancsot adott, hogy a Gepidiából jött ku­fárok vezetőjét hívják a palotába. Égszínű köntösével, combján feszülő nadrágjával és bőrből varrott sarujával idegen világot hozott magával a barna arcú és hegyes szakállú bizánci. Görög beszéde dallamosan csengett, és széles taglejtéssel kísérte szavait. — Menjen le délre a kegyelmes herceg. Lugiónál köny­nyebb átkelni a Dunán. Itt fent sok nomád kódorog. Nem ismer se istent, se törvényt az ilyen csordanép. — Te merről jöttél? — kérdezte Lethu a kalmárt. — Szirmiából, kegyelmes uram. Mursa romjainál keltünk át a Dráván. Ott is fizettük a vámpénzt. ,224

Next

/
Thumbnails
Contents