Darkó István: Deszkaváros

szédülés ez nálam, hanem hatalmas, nagy kábulat. Gyerek sem vagyok, legényke sem vagyok már, de boldoggá tesz ez a legmagasabb vérnyomás, ez a szemkápráztató örvény . . Nem szép ez? — Most pedig, — Gáthné egyszerre felállt és az ajtó felé lépett — tegyük mára félre ezt a dolgot. . . — Szelíd jelentőséggel mosolygott. — Én is szédülök, de a szereptől. Aggályaim vannak. Miképpen végződik majd ez?! —- Meglátja, hogy nagyon jól. —• Majd meglátjuk. Most menjünk egyet járni a szőllőbe. Tegnap este az urammal megállapítottuk, hogy fűszert főztek a levegőbe. Vacsora után olyan meleg volt odakint. Az ajtófelé tartott, nyomában az őrnagy. Tamás ugrásra készített, görcsös mozdulattal várta közelre. Az ökle hatalmasan elnehezedett, de karja helyett lendülő vasdarab húzta le kétfelől a vállát. Fülében most már harangok egész tömege kondult, csengett és búgott. Ezen az egybevegyiilt hangversenyen keresztül alig értett valamit anyja és az őrnagy beszédjéből. A száján nedves szitok bugygyant elő. A kezét egymásba csapta és megtördelte, aztán elugrott az ajtótól. Menekülve, szédült bukdácsolással szaladt fel a padlásszobába vivő falépcsőkön. — Ki az? — Anyja hangját hallotta maga mögött. — Mért nem gyújtod fel a villanyt a szobában, Marika? 14. A nagy asztalra kifeszített tervrajz fölött csodálkozva emelte fel a tekintetét az édesapja. — Mi történt veled, Tamás? — Semmi, apám, — nagy erővel nyelte vissza a sírást. — Nem történt semmi. Szaladva jöttem fel a lépcsőn és elfúltam . . . Ilyen későn is dolgozol? — Átnéztem a barakkok tervét. Városrendezési alapon kellett elhelyeznem az épületeket. Különálló város lesz ez. Mutatóujját rásétáltatta a rajzra. — Itt lesz a főtér, amelybe négy széles utca torkollik... 96