Darkó István: Deszkaváros

— Mi az, dagadtfejü? — Szigethyből kibődült az oroszlán. — Érthetően makogjon. — Nem akarnak kigyönni a raktárból, — Tóth nyelve megdagadt, miként a spongya. — Eee. . . farsangot játszanak . . . Kérem szépen, Szigethy ur. — Megőrült maga? — A kapitányban egy hatalmas bika is odaugrott az oroszlán mellé. — Mi az, hogy Szigethy uuur?! Maga gipszorru hülye. A háborús áldozatkészség fából készült, pikkelyes szögekkel kivert szobrát állitották fel a közeli múltban a Szentháromság-téren. Közel ahhoz a helyhez, ahol a távoli múltban Féja Dávidot lefejezték. A leleplezésnél a lehulló lepel magával sodorta a szobor gipszből készült orrát is. Akkor derül ki szégyenszemre, hogy a fából faragott subás „vashonvéd" egyes részei gipszből készültek. A kapitány azóta a legmélyebben evvel a szóval sértett: Gipszorru! — Én kérem, — szegény Tóth egészen elmerült a zavarosban, — kérem, nagyságos kapitány ur. . . nagyságos ur.. . — Marrs a szemem elől, — Szigethyt a makacs ügyetlenség láttára elöntötte az undorodás. — Takarodjék, fafülü, gipszorru! Berohant a raktárba s a belső ajtón hosszasan dörömbölt: — Nyissátok ki, gazemberek! — Szétkongott a tágas udvaron. — Nyissátok ki, Szigethy kapitány úr van itt. Én vagyok! — Mi történik itt? — Tamás odasúgta a sápadt Tóthnak. — Talán azóta mindig bent ülnek az emberek a raktárban? . . . — Mondom, hogy igen, drága hadnagy ur, — Tóth majd sírt már. — Kérem szépen... én még idejében kigyöttem. Egyiket azóta közben kiküldték. A nyavalyatörős Grendát. Az meg literszámra hordta be nekik a pályinkát. Kizárt dolog, hogy a lábukon álljanak . . . Be kellene menni a kapitány ur után. Még tesznek vele valamit. Még kárt okoznak benne! 67