Darkó István: Deszkaváros

mozdulattal nyúlt a pohár után. A szájához érintette s a kendőjébe köhögött. — Csapataitok ellenállhatatlanul közelednek a szívem közepéhez, gyermekeim. Lendületes támadást kezdtetek. Nincs mentség és menekülés a számomra. Bevesztek engem. Bizonyosan bevesztek, szakszerűen, hatalmatokba ejtetek. Elneveztek vén elefántnak, akinek állati ösztöne van. Aztán meggyanúsítotok avval, hogy nálam még mindig szerepet játszik . . . Yisszaverhetetlenek és aranyosak vagytok. — Mi csak a legjobbat mondtuk őrnagy bácsiról, — Eszter észrevette szülei pillantását és halkan mentegetődzött. — Természetesen, Eszterke . . . De mit szólnátok ahhoz, ha azt vallanám, hogy valóban szerepet játszik nálam?... Miért? Talán azt hiszitek, hogy ez lehetetlen? . . . Ügy gondoljátok, hogy ennek az öreg katona bácsinak most olyat mondtatok, amitől nagyot ugrik? . . . Nem ugrik, gyönyörű kislányaim. A természettudomány tételeit nagyjából én is ismerem. Tudom és bizonyíthatom, hogy a természettudománynak, sőt magának az életnek is igaza van, amikor akkora fontosságot tulajdonít a szerelemnek. Igaza van Gáth Eszterkének, Bránszky Ancsikának, sőt még Kepenya hadnagy úrnak is. Jóllehet ez utóbbinak már csak rangjánál fogva sem lehetne igaza velem szemben. — Éljen! — kiáltotta Eszter. — Az őrnagy bácsi tudományos fejtegetése az érzelmek kérdéseiről igazán helyes. Az őrnagy észrevett magán valamit. Melegebb lángocskák tüzeit, bőre sebesebb párolgását, mert most már nem ivott. Helyébe hangosan folytatta a gondolatait. — A bor, mint mondják, az igazság itala. A jó bor pedig még az igazságnak is a kivonata. — Küldök belőle néked néhány üveggel, ha elfogadod, — mondotta Gáth János és vastag barna szivarból fújt kék füstöt a levegőbe. — Nem is utasítom vissza, kedves barátom. Csakhogy fel kellene találni a módszert, amellyel két pohár után abbahagyhassa az ember. Pythiát az ó-görögök azért keres54