Darkó István: Deszkaváros

Tamás is belekerül ebbe a távoli, de bizonyosan nagyon rémes helyzetbe és veszedelemnek lesz kitéve. Másodszor meg azért, mert látom, hogy egész életünk, mindnyájunk körülményei, a város és egész vidékünk sorsának alakulásai olyan irányt vesznek, amely egészen másfelé mutat, mint a mai élet ... És ti minderről semmit sem tudtok. — Azt gondolja, Ancsika, hogy én sem? — kérdezte Lajos. — Nem fontos nekem, hogy maga mit és mennyit tud. Csak azt látom, hogy Tamás és Eszter, az ő családjuk gyanútlanok. El sem tudják képzelni, hogy a föld más is lehet alattunk, mint a legszilárdabb alap. — Nem bizony, — Tamásban bizonytalanság mozdult, de elintette magától. —Véghelyen még soha sem volt földrengés. Ilyesmiről sehol sincs feljegyzés. Pedig olyan alattunk a föld, mint egy üres gyomor. A bányaüregek fölött az utcákon és a házak alatt is kong a föld. De évszázadok alatt még az sem esett meg, hogy valahol a bányák miatt szakadt volna be a föld. Szakértelemmel történt a tárnák kiüresítése minden időben. — Nem fizikai értelemben gondoltam a földrengést, — mondotta a kislány. — Tudom . . . Megeshetik, hogy néhány emberben fölülre kerül, ami eddig alul volt és viszont alulra, ami felül volt. De hogy egy egész várossal történjék ilyesmi, az már lehetetlen. — Bránszky doktor úr, az Ancsika apja vájjon melyik geológiát fogadja el? — Merészen fordult Lajos a kislányhoz. — Láttam a kőzetgyűjteményét és szaklapok is írták, hogy vidékünk egész múltja és jelene ott van az ő üveges szekrényeiben. A váratlanul kiejtett név villámló lila fényt gyújtott négyük előtt. Ebben a kísérteties világításban óriási méretű árnyképek villantak meg. Felserkent képzeletük hatalmas körvonalakkal látta egy rezzenésnyi időre mindazt, amit szavaik imént csak körültapogattak. Tamás is megdöbbent. A kislány szereti őt. Lányos 45