Darkó István: Deszkaváros

gyos most sem, á, nem . . . Beléptem egy ideig a szabóságba is. Csak reszketni kezdett a kezem. Nem állta a tűt, akkor fogtam a szobameszelésbe. . . Vége a mesének. Vigyázz a bestiáktól, Kis Gáth . . . Vigyázzon, Gáth ur, bocsánat. Mert ha nem vigyáz, azt is elfelejti, hogy valaha Tamáska is volt. . . Te Tamás, érted azt. Okos fiu vagy. Jó fiu vagy. Leültél velem. — Köszönünk vecserát, — a fonotthaju megtörülte a száját. — Mindent megfaltatok? — Csóka Bálintból megállíthatatlanul ömlött a beszéd. — Ezek a várak? Fujj! Nagy volt a kontóm a dagadt Vadásznál, hát rábeszélt. Megcsináltam neki. Azóta legalább békémét hagy. Azóta itt ülök. De nem tetszik nekem. Hiányzik belőlük, tudod mi? A művészet. Felkelt és bizonytalan léptekkel ment a hátsó ajtóhoz, amelyet Vadász ur bezárt maga után. Megnyomta az ajtó kilincsét, rádörömbölt az öklével. Belerúgott az ajtóba és két öklével döngette. — Nyisd ki, kelevény. Nyisd ki, daganat. Száraz Csóka szabó van itt. Kiszikkadt Csóka akar veled beszélni. Kisvártatva kinyilt az ajtó és hevenyészett ruhában álmos képű, szőke fiatal lány jött ki rajta. Zöld kötésű kendő volt fázós vállán és nyűtt piros papucsban macskamódra lépkedett. Kövérkés arcát az álom hava beszitálta. A száját költögetve törülgette. — Persze, maga is itt van, Csóka ur, — mondotta lenéző hangon. — Mikor fekszik már le rendes időben? — Ha szabadna engedelmét kérnem, — meghajolt Csóka Bálint gúnyosan, — majd akkor, ha kegyedet felveszik az apácarendbe. — Szemtelen Csóka ur, — a lány hiányos kedvvel nevetett. — Látszik, hogy nagy művész maga. — Igenis, bájos, jóllehet kócos kisasszony. Ünnepelt tündér. Perdita. — Na de ez a szabó, — mondotta a lány és Tamásra mosolygott. — Szabad leülni magukhoz? 9 Darkő: Deszkaváros. 129